A háromnapos út a kanadai krí indiánok nyelvén a halált jelenti, amíg a lélek a testből feljut a mennybe. De három napig tart az útja Niskának, az öreg krí vajákosasszonynak is kenuján a fehér emberek nagyvárosából, ahol heteken át várta az érkező katonavonatokat, hogy a világháborúban megcsonkult unokaöccsét hazavihesse a vadonba. Az unokaöcs nemcsak testileg, lelkileg is megrokkant: ébren és álmában egyaránt kísértik az iszonyatos harctéri élmények, melyek alól csak a morfium mámora kínál ideiglenes felmentést. A háromnapos, monoton kenuút során egymásba fonódnak mindkettejük emlékei: a rezervátum helyett a nomád életet választó, ítélethozó és az ítéleteket végrehajtó törzsfőnök apja nyomdokába lépő jósasszonyé és a lövészárkok poklában magát hírhedt mesterlövésszé felküzdő fiatalemberé. Ez az emlékezés tartja életben mindkettejüket a háromnapos út másik, komorabb jelentésének örök határmezsgyéjén. És amíg külön-külön, az egyik a másiknak, a másik önmagának meséli életét, mindvégig ott feszül a kérdés: mi történt a fiatalember barátjával, fogadott testvérével, akivel együtt járták be kisfiúként a fehérek nevelőintézetét, ifjú vadászként a vadont és született katonaként, majd morfiumfüggő roncsként a flandriai harctereket. És van-e még remény egy megújult, boldogabb életre? A krí indiánok világáról szóló, fájdalmasan szép regény mintha titkok és misztikus összefüggések labirintusán vezetné végig az olvasót, ahol minden feltáruló csapóajtó mögött egy-egy újabb rejtély és borzalom lappang. A krí indiánok világáról szóló, fájdalmasan szép regény mintha titkok és misztikus összefüggések labirintusán vezetné végig az olvasót, ahol minden feltáruló csapóajtó mögött egy-egy újabb rejtély és borzalom lappang.