A hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci helyzete és felnőttképzési lehetőségei
Absztrakt
Szakdolgozatom célja a hátrányos helyzetű rétegek, azon belül is a gyeden/gyesen lévő kisgyermekes nők munkaerő-piaci helyzetének megismerése, felnőttképzési lehetőségeinek feltárása. Kutatásomban arra a kérdésre kerestem a választ, hogy milyen felnőttképzési lehetőségek állnak az általam választott hátrányos helyzetű csoport rendelkezésére, milyen feltételekkel tudják/szeretnék képezni magukat, illetve hogyan lehetséges az adott hátrányos helyzetű, perifériára szorult réteg reintegrálása a munkaerő-piacra? Kutatásmódszertani szempontból a szekunder kutatás eszközeivel készítettem a dolgozatot. Segítségemre voltak többek között korábbi kutatások, tanulmányok, országos statisztikák, kutatóintézeti felmérések, egyetemek, oktatási intézmények felmérései, folyóirat kiadványok, illetve kormányablak által kiadott jelentések, adatok. Dolgozatom első felében szót ejtettem a felnőttek tanulási sajátosságairól, tisztáztam a felnőttképzés fogalmát, fajtáit, és hazai jogi szabályozását. Ezt követően kifejtettem a hátrányos helyzet fogalmát, jellemzőit, csoportosítását és dimenzióit, majd pedig a hátrányos helyzetűek és a felnőttképzés kapcsolatát elemeztem munkaerő-piaci összefüggéseken keresztül. A kutatás második felében jellemeztem az általam választott hátrányos helyzetű csoportot; a gyeden/gyesen lévő édesanyák csoportját. Megvizsgáltam munkaerő-piaci helyzetüket, nehézségeiket, az őket célzó támogatási programokat, tanulási motivációikat, valamint felnőttképzéssel való kapcsolatukat. Végül összesítettem a kutatás eredményeit, illetve megfogalmaztam saját kötődésem az említett hátrányos helyzetű csoporthoz. Szakdolgozatomból kiderül, hogy munkaerő-piaci szempontból rendkívül nehéz helyzetben vannak a kisgyermekes nők, sok esetben az is elmondható, hogy perifériára szorultak, azonban a felnőttképzés, mint eszköz nagyban hozzájárulhat a reintegrációjukhoz. Az otthon, kisgyermek mellett eltöltött éveket kihasználva lehetőségük nyílik képezni önmagukat, fejleszteni korábbi hobbijaikat, beiratkozni tanfolyamokra, felnőttképzési programokba. Ez utóbbiak esetében szinte kivétel nélkül igénybe vehetnek kisgyerekeseknek járó kedvezményeket, illetve akár teljesen ingyenes, államilag támogatott lehetőségekkel is találkozhatnak. Ezekkel a tevékenységekkel felkészülhetnek a rájuk váró elhelyezkedési nehézségekre, fejleszthetik kompetenciáikat, akár teljesen új, piacképes szakmákat tanulhatnak, ezáltal produktívan tölthetik a gyed/gyes időszakát, segíthetik saját munkaerő-piaci visszatérésüket.