A mentori attitűd és a reflektív támogatás szerepe a tanárjelöltek szakmai fejlődésében

Abstract

A dolgozat a mentor–mentorált kapcsolat szerepét vizsgálja a tanárjelöltek szakmai fejlődésében, különös tekintettel a mentori attitűd és a reflektív támogatás jelentőségére. A kutatás középpontjában az a feltételezés áll, hogy a mentor személyisége, kommunikációja és visszajelzési gyakorlata meghatározó hatást fejt ki a hallgatók szakmai identitásának alakulására, önbizalmára és pálya iránti elköteleződésére. A vizsgálat kvalitatív módszertani megközelítésben, félig strukturált mélyinterjúk segítségével valósult meg, amely során a mentoráltak saját tapasztalataikra reflektálva fogalmazták meg élményeiket. A kutatás nem általános érvényű következtetések megfogalmazására törekszik, hanem visszatérő jelenségek és mintázatok feltárására, különös tekintettel a mentori szerepfelfogásokra, a hallgatói preferenciákra, valamint a szakmai gyakorlat során megélt kritikus élményekre. Az eredmények rámutatnak arra, hogy a hallgatók többsége nem a szélsőségesen aktív vagy passzív mentori attitűdöt részesíti előnyben, hanem egy kiegyensúlyozott, támogató, ugyanakkor autonómiát biztosító mentori jelenlétet. A reflektív kommunikáció és a bizalmi légkör kulcsszerepet játszik abban, hogy a tanárjelöltek képesek legyenek tapasztalataik feldolgozására, szakmai önképük formálására, valamint a bizonytalanság és a pályakezdéssel járó nehézségek kezelésére. A kutatás eredményei hozzájárulhatnak a mentorálási gyakorlat tudatosabb alakításához, valamint – tágabb értelemben – a pedagógusképzés fejlesztéséhez. A vizsgálat a mentoráltak élményein keresztül rávilágít cselekvéseik és frusztrációik mögöttes okaira, amelyek empatikus megértése elősegítheti a hatékonyabb, partneri alapú együttműködés kialakulását a mentorálási folyamatban.