8071497746

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A kötet szerzői egyrészt a nemzetközi, a magyar és a szlovák várostörténet-írás, illetve a Pozsonyra vonatkozó kutatások helyzetéről, problémáiról adnak körképet, másrészt felvillantják a város múltjának egy-egy fejezetét. Az írásokból a kora középkortól egészen a második világháborút követő évekig terjedő időszak történelme rajzolódik ki, amit alapvetően a város multikulturális és multietnikus jellege határozott meg. (...) Ez a kötet a tudományos párbeszéd előmozdítása érdekében jött létre. A vitás kérdések megfogalmazásával, a további kutatásokat igénylő területek kijelölésével, az eltérő nézőpontokra és az új megközelítésekre egyaránt nyitott tudományos műhelymunka kereteinek kialakításával végső soron azt reméljük, hogy hozzájárulhatunk további, új szellemiségű Pozsonyról szóló történeti tanulmányok, monográfiák megszületéséhez. (Czoch Gábor) Ez a kötet a tudományos párbeszéd előmozdítása érdekében jött létre. A vitás kérdések megfogalmazásával, a további kutatásokat igénylő területek kijelölésével, az eltérő nézőpontokra és az új megközelítésekre egyaránt nyitott tudományos műhelymunka kereteinek kialakításával végső soron azt reméljük, hogy hozzájárulhatunk további, új szellemiségű Pozsonyról szóló történeti tanulmányok, monográfiák megszületéséhez. (Czoch Gábor)

Leírás
Kulcsszavak
Jogtulajdonos
URL
Jelzet
Egyéb azonosító
Forrás
Támogatás
Gyűjtemények