A köles tájtermesztésének agroökológiai vonatkozásai
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Észak-Alföld kedvezőtlen adottságú területein, így többek között Karcagon is, korlátozottak a növénytermesztési lehetőségek, nagyobb a termelés kockázata, mint más régiókban, így kiemelkedően fontos a sikeresen termeszthető növényfajok optimális megválasztása. Éppen ezért célszerű visszanyúlni a régi őshonos fajtákhoz, újra termesztésbe vonni azokat, hiszen aligha illeszkednek más kultúrák ezeknél jobban az egyes tájak ökológiai adottságaihoz. A Nagykunság egyik ilyen meghatározó növénye volt a köles, mely az utóbbi évtizedekben a feledés homályába veszett, azonban napjainkban egyre nagyobb figyelem irányul rá. Ezen alapgondolatból kiindulva a dolgozatba foglalt kutatómunkámat a köles növényre építettem, igyekeztem feltérképezni termesztésének helyi sajátosságait, a hozzá kapcsolódó hagyományokat, kialakult szokásokat. Ehhez 2 helyi kölestermesztő gazdával és egy helytörténésszel inerjút készítettem. Célom volt a köles optimális beillesztése a tájtermesztésbe, a helyi természeti tényezők, valamint a köles igényeinek, agroökológiai sajátosságainak összehangolásával. A Karcagi Kutató Intézet berkein belül liziméteres vizsgálatokat is végeztem a köles vízforgalmának számszerűsítésére, mellyel célom volt bizonyítani, hogy a növény valóban ideális a helyi ökológiai adottságok között való termesztésre.