A vasárnapi zárvatartás hatása a vásárlói és fogyasztói magatartásra

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban a vasárnapi zárva tartás fogyasztói és vásárlói magatartásra gyakorolt hatásait vizsgáltam meg. Dolgozatom elején bemutattam a 2014. évi CII. jogszabályt, valamint annak törvénymódosítását. Ezt követően tisztáztam a vásárlói magatartással kapcsolatos fogalmakat. Kutatómunkámban a fogyasztók megváltozott vásárlással kapcsolatos szokásait vizsgáltam meg kérdőíves megkérdezés alapján, ahol a vasárnapi zárva tartás előtti és utáni időszakra is rákérdeztem, majd ezeket az eredményeket összevetettem, melyek segítettek hipotéziseimet alátámasztani vagy megcáfolni.

Leírás
Kulcsszavak
vasárnapi zárvatartás, vásárlói magatartás
Forrás