A talajállapot hatása a talaj szén-dioxid emissziójára
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A Debreceni Egyetem AGTC KIT Karcagi Kutató Intézetében 2002. óta folynak a talaj CO2-emisszióját vizsgáló kutatások, melyeknek célja szabadföldi körülmények között történő méréssel bepillantást nyerni azokba a folyamatokba, melyek eredményeként a talajban CO2 keletkezik, elnyelődik, illetve az atmoszférába távozik. A Kyotoi Egyetem Talajtani Laboratóriuma 2002-ben beindított egy több országot felölelő projektet, mely a világ különböző részein a talaj CO2-emisszióját befolyásoló paraméterek meghatározására irányult. A japán kollégák a magyar partnerintézmények rendelkezésére bocsátottak egy-egy gázanalizátort, minek a segítségével a gyökérlégzésből és a talaj szerves anyagainak mikrobiológiai bomlásából származó szén-dioxidot mértem. 2011-ben egy új gázanalizátor kutatásban való alkalmazásában is részt vettem. A mérési terület lehatárolása Karcagon egy egyedi, speciális eszközt fejlesztettek ki, mely egy fémkeretből és egy műanyag edényből áll. A talajból származó CO2-emissziót a Debreceni Egyetem AGTC KIT Karcagi Kutató Intézetének területén belül három helyen mértem. A Kutató Intézet liziméter állomásán 8 átfolyóvizes liziméterben állítottam be kísérletet. A tenyészedényes-kísérlet méréseit az Intézet talaj-előkészítőjében végeztem. A H-1-es mérőhelyről négy alkalommal gyűjtöttem adatokat.A mérési adatok számítógépes feldolgozását, az ábrák és táblázatok szerkesztését Microsoft Office operációs rendszerben futó szoftverek alkalmazásával végeztem el. Az adatokból egy EXCEL alapú adatbázist hoztam létre.A tenyészedényes kísérletben a kezelések hatását SPSS statisztikai program segítségével próbáltam meg ábrázolni és kiértékelni.