Az euró és az új tagállamok: közgazdasági vagy politikai kihívás?

Dátum
2006-03-20
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az európai közös valutára vonatkozó első tervek megjelenése óta komoly vita dúl a vonatkozó szakirodalomban arról, hogy az euró elsősorban makroökonómiai vállalkozásként, vagy inkább az integrációt a föderális alapú politikai unió előszobájába juttató kezdeményezésként értelmezendő-e. Ezzel a dilemmával analóg módon, az új tagállamok2 eurózónás csatlakozását övező polémia is részben elkülöníthető egyrészt a jellemzően gazdasági előnyöket és hátrányokat mérlegelő, másrészt a politikai-választási szempontokat előtérbe helyező argumentációra. A vázolt problémakörhöz kapcsolódva a tanulmány elsőként áttekinti, hogy milyen tanulságok azonosíthatók a közgazdasági megfontolások alapján az euró átvételére megfogalmazott stratégiákat illetően. Részben e tényezők feltárásának köszönhetően szakmai körökben láthatóan egyetértés övezi az eurózóna keleti kibővítésének főbb kérdéseit. Ezzel szemben komoly tartalmi nézetkülönbségek fedezhetők fel a választási logikát, illetve az európai integráció stratégiai helyzetét megjelenítő érvek hátterében. Az írás második felében sorra veszem és részletesen elemzem az euró bevezetéséhez kötődő politikai szempontokat, amelyek alapos végiggondolása ugyanakkor nem kérdőjelezi meg az eurózónába való lehető leghamarabbi betagozódást sürgető konszenzusos szakmai álláspont helyességét.

Leírás
Kulcsszavak
Jogtulajdonos
Debreceni Egyetem
URL
Jelzet
Egyéb azonosító
Forrás
Competitio, Évf. 5 szám 1 (2006) , 69-94
Támogatás