Az apák nevelésben betöltött szerepe

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozat az apa nevelésben betöltött szerepének témáját járja körül. A szakdolgozat célja, hogy rávilágítson arra, hogy az édesanyák mellett az édesapáknak is kiemelt jelentőségű szerepe van mind a várandósság, a szülés és a gyermeknevelés során is. A dolgozat ismerteti, hogy melyek azok a főbb állomások, amelyeket az apaszerep, illetve a családban betöltött nemi szerepek a történelem során megjártak, emellett bemutatja a napjainkra kialakult apatípusokat, illetve ismerteti a modern apa fogalmát. Kutatási módszerként a kérdőívet alkalmaztuk, amit úgy alakítottunk ki, hogy az eltérő nemek, és az általuk generált szerepek is láthatóvá váljanak az eredményekben. A választott kutatási módszer a kérdőív volt, melyet nemek szerint egyes kérdésekben külön elemeztünk, így az eredmények összehasonlítás jelleggel születtek meg. A felmérést a szülők körében végeztük, korosztály tekintetében pedig azokat a családokat értük el, akik bölcsődés, azaz 0-3 éves korú gyermekeket nevelnek.

Leírás
Kulcsszavak
apa, apaszerep, családi nevelés
Forrás