A hazai felsőoktatási intézmények fenntartóváltásának munkajogi aspektusai

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A közelmúltban nagy érdeklődést váltottak ki a felsőoktatási intézmények úgynevezett modellváltásával kapcsolatos jogalkotási lépések. Szakdolgozatomban a közösségi szolgáltatások megszervezésének változásával gyakran együtt járó azon munkavégzésre irányuló jogviszony-változás áll középpontban, mely az e körben foglalkoztatottak esetében történik. A változások jelentős részében a közalkalmazotti jogviszonyok munkajogviszonnyá átalakulása következik be azon jogalkotói szándék mellett, hogy a jogviszonyok az átvevő munkáltatókkal fennmaradjanak. Ezen szándék változatos jogtechnikai módszerekkel valósulhat meg a közszolgáltatások különböző területein, e szakdolgozat keretében vizsgálom meg, hogy mára milyen szabályozási környezet áll rendelkezésre a modellváltásban részt vevő felsőoktatási intézmények munkavállalóira vonatkozóan.

A dolgozatomban az olyan fenntartóváltással érintett intézmények kerültek górcső alá, melyek alapítványi fenntartásba kerültek, melynek során inkább a szabályozási környezet változására helyezem a hangsúlyt, kerülve az egyes intézményekre vonatkozó statisztikai adatok ismertetését. Mivel a fenntartóváltás jelentős részében a jogállásváltozás a közalkalmazotti jogviszony munkaviszonnyá alakulása történt, terjedelmi okok miatt az egyéb – pl. egészségügyi szolgálati jogviszony – nem kerül megvizsgálásra. Ezeknek közös jellemzője, hogy a jogviszonyváltást a közszférán belül hajtják végre, és a közszolgálati jogviszonyok úgynevezett jogállási törvény hatálya alá kerülnek.

Leírás
Kulcsszavak
felsőoktatás, modellváltás, jogviszonyváltozás
Forrás