Az értelmileg akadályozott személyekről ritkán feltételezik, hogy önálló döntéseket is képesek meghozni. Az önálló döntéshozatallal kapcsolatos paradigmaváltást a CRDP 12. és 19. cikkeje hozta el. Vizsgálatunkban azt szerettük volna kideríteni, milyen hétköznapi döntési lehetóségei vannak az intellektuális képességzavarral élő embereknek az életük különböző színterein. Feltételezésünk szerint az értelmileg akadályozott gyermekeknek kevesebb lehetőségük van erre a családban, mint a gyógypedagógiai iskolákban tanulóknak, ill. a támogatott lakhatásban élők többször tudnak önálló döntéseket hozni, mint más lakóközösségben élők. Ez igazolódni látszik: a család a túlféltő környezet miatt kevesebb lehetőséget biztosít a hétköznapi döntéseknek ill. a TL-ben is több lehetőségük van a kissebb létszám és a több munkaerő miatt. Ha az élet mnden színterén segítenék az értelmileg akadályozott emberek önálló döntéshozatalát, akkor ők is teljesebb életet élhetnének és értékesebb részei lennének a társadalomnak.