3530 Miskolc, Vörösmarty Mihály 34.

Abstract

A gyógytornászoknak mindennapos fizikális és mentális megpróbáltatásoknak, gyakran túlterhelésnek kell megfelelniük a munkájuk során, amely egészségük károsodását is okozhatja. Dolgozatom célja volt, hogy a Miskolcon dolgozó, aktív gyógytornászok és az utánpótlásuknak számító harmad/negyed évfolyamos miskolci gyógytornász hallgatók egészségi állapotáról tájékozódjak. Hogy megtudjam, körvonalazódnak-e jelentős problémák a felmérni kívánt mintában, papír formátumú kérdőíves vizsgálatot végeztem. A kérdőív általános jellemzőkre, fizikai és lelki egészségre vonatkozó kérdéseket tartalmaz. A vizsgálat fő része a miskolci kórházakban zajlott, ezután egyéb színtereken végeztem kutatást, majd végül a hallgatók megkérdezése történt. A miskolci gyógytornászok 22%-a heti szinten 15-20 plusz órát dolgozik az alap (40 órás) munkaidőn túl. Munkaképesség csökkenést a betegségről beszámolók 40%-a jelzett. A munkaképesség akadályozottságának forrása 41,7%-ban egyértelműen vázizomrendszeri betegség. A gyógytornász hallgatók körében magasabb a dohányzók és valamivel alacsonyabb a fizikai aktivitást végzők aránya. Az étkezési szokások, az alkoholfogyasztás és a BMI átlag nagyjából hasonló a két csoportban. A válaszadóknak közel a fele fogyaszt naponta gyümölcsöt/zöldséget, többféle gabonát az 1/5-ük. A WBI-5 és Beck-rövidített kérdőívek átlagai elég jó lelki állapotot tükröznek, elsődlegesen a fáradtság mutatkozik mind a dolgozók, mind a tanulók esetén. Mindkét csoportban az anyagi helyzettel való elégedetlenség a legjellemzőbb, az aktív gyógytornászok körében kimagasló, 93,5%-os arányban (eléggé/nagyon jellemző). A munkacsoportban zajló eseményekre való befolyás, még a közepes szintet sem éri el. Mindkét csoportban elsődlegesen a szülők nyújtják a legfőbb támaszt, emellett a házas/élettársakra lehet számítani. A kollégákkal kialakult nagyon jó viszony csak a minta 35%-át jellemzi. Az eredmények alapján elmondható, hogy sem az aktív gyógytornászok, sem a hallgatók nem törődnek eleget egészségükkel. Figyelembe véve, hogy a gyógytornászok közel fele 30 éves vagy ettől fiatalabb, illetve, hogy a hallgatók lesznek a következő dolgozói generáció, a változtatás érdekében történő figyelemfelhívás mindenképpen hasznos lenne. Az egészséget befolyásoló tényezőkkel kapcsolatos tudás mindennapos gyakorlati alkalmazásba való átültetése elsődleges, hosszú távú célként tűzhető ki.