9635580347

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dr. Márkus Jenő 1907-ben szeptember 18-án született Erdőcsokonyán (Somogy megye) és 1955. július 4-én, tehát 50 évvel ezelőtt, 48 éves korában hunyt el tatai református lelkészként. Mai mértékkel mérve, rendkívül rövid élete során értékes és szerteágazó tudományos munkát végzett az egyháztörténet és a dogmatika területén, de igehirdetései, valamint ún. közírásai is megjelentek. [Életrajza és ízelítő tudományos munkásságából megismerhető a 2005-ben Pápán megjelent „Nékem az élet Krisztus” – Válogatás Márkus Jenő (1907–1955) írásaiból című műből.] Ez a mű, amelyet az Olvasó kezében tart, Márkus Jenő 1939-ben Debrecenben, az egyháztörténet tárgykörében megvédett doktori dolgozata volt. A Kálvin Kiadó azonban nem pusztán tisztelegni kíván e mű megjelentetésével, hanem az évforduló alkalmából egy ma újfent különösen is időszerű teológiai irányzat bemutatását és értékelését szeretné közkinccsé tenni. A teológiai liberalizmusról természetesen a ma élő nemzedékek is „tudnak”, de ismerni kevesen ismerik ennek az irányzatnak a történetét, a mai jelenség előzményeit. Csak remélhetjük, hogy e dolgozat közzététele előmozdítja az elemző munka érdemi folytatását. Ez volna Márkus Jenő kiváló dolgozatának méltó dicsérete, az évfordulón való megemlékezések hitelességének pecsétje.

Leírás
Kulcsszavak
Jogtulajdonos
URL
Jelzet
Egyéb azonosító
Forrás
Támogatás
Gyűjtemények