A kiégés és annak veszélyei a pedagógusok között

Dátum
Szerzők
Feketéné Hadházi, Dóra
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A szakdolgozat témája a pedagógusok kiégésének vizsgálata, valamint a munkájukra és életükre gyakorolt hatásának a bemutatása lesz. A konzulensemmel a szakdolgozatunkban a minket foglalkoztató témával kapcsolatban hipotéziseket fogalmazunk meg, amelyeket az olvasott szakirodalom és a kutatás kertében végzett kérdőív alapján megerősítünk, vagy megcáfolunk. A kérdéseinket szeretnénk a pályatársak véleményeivel összevetni, a szakirodalom és az ő véleményük alapján is megfogalmazni a kiégés témakörében az elkerülés lehetőségeit is. A dolgozatban áttekintjük azt az elméleti tudást, ami befolyásolja a jó vagy hibás döntéseket, valamint megvizsgáljuk, hogy milyen befolyásoló tényezőket kell mindig figyelni, a kiégés elkerüléséhez. A munka elején egy áttekintés következik, majd pedig bemutatjuk a kiégést, azt, hogy egyes tudósok hogyan vélekednek a burnoutról, továbbá részletezzük a szindróma fázisait, okait, tüneteit, veszélyeit és azt, hogy hogyan lehet mind ezt időben felismerni. Folytatásként pedig a témához kapcsolódó önálló kutatást mutatunk be, amiben azt vizsgáljuk, hogy a mai pedagógusok mennyire vannak kiégve, illetve mit tesznek ennek érdekében, hogy ezt elkerüljék. A munka utolsó részében pedig a kapott eredmények összegzése fog történni a szakirodalom tükrében.
Leírás
Kulcsszavak
kiégés, burnout, pedagógus, prevenció
Forrás