A hátrányos helyzetű családok nevelési stílusai, és annak hatása a gyermekük életére
Absztrakt
A dolgozatom elméleti részében összefoglaltam a családi elméleteket, a családi funkciókat, diszfunkciókat, illetve a családi szocializációt. Megemlítettem néhány családdefiníciót, és családtípust. Bővebben kifejtettem, hogy a még meg nem született gyermek milyen helyzeteket élhet meg az édesanyjában, amik rá is hatással vannak. Ismertettem néhány kötődési típust és kísérletet, amelyek a korai anya-gyermek kapcsolat kialakulását írják le. Foglalkoztam azzal, hogy a magyar jogszabály kit tekint hátrányos helyzetűnek. Részletesebben leírtam, hogy a hátrányos helyzetű̋ családok milyen életkörülményekkel, lakáskörülményekkel, tanulási, egészségügyi és munkaerő piaci helyzettel rendelkeznek. Megemlítettem a szegénység átörökítésének csatornáit is. A szociális munka családokkal foglalkozó típusai is leírásra kerültek, illetve a családok által igénybe vehető̋ szociális szolgáltatások is megjelentek. A kutatási részben esettanulmányokból dolgoztam. A 4 ismertetett család életében kirajzolódnak azok a nevelési problémák és hatások, amelyekről a szakirodalom is szól. A fizikai bántalmazás, a szerepek felcserélődére, az agresszió, önbizalmai problémák mind jelen vannak a gyermek életében, és ahol láttuk a nyomon követést egyértelműen hatással volt a már felnőtt gyermek életére is.