Különböző intenzitású nyári takarmányozás hatása, telelőn tartott háromnyaras ponty termelési mutatóira

Dátum
2009-09-28T08:30:43Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A hazai tógazdaságokra és a természetesvízi halgazdálkodásra a pontycentrikusság jellemző, amit mi sem mutat jobban, minthogy haltermelésünk 63 %-át a volt ponty adja. Hazánkban az étkezési ponty előállítása jellemzően hároméves üzemformában történik. Ennek a termelési módnak a legnagyobb hátránya a hosszú megtérülési idő, ami miatt a tenyésztőknek kiemelt figyelmet kell fordítani a termelés biztonságossá tételére. Ha ezt a biztonságot a gazdálkodó biztosította és megfelelő hozamokat tudott elérni, akkor a jó hozamokat mindenképpen meg is kell tartani. A nyáron lehalászott és értékesítésre nem került halak a nyári melegben takarmányozás nélkül hamar veszíteni kezdenek súlyukból a felgyorsult anyagcseréjük miatt és ezzel veszélybe kerül a nehezen megtermelt hozamok megtartása.

A kísérlet során vizsgáltuk a különböző takarmányok, illetve a takarmány megvonás hatását a halakra. Szinte minden szakember tisztában azzal, hogy nagy bevétel kiesés okoz a takarmányozás hiánya miatt fellépő súlyveszteség. Eddig senki foglalkozott a témával és senki nem írta számszerűen a veszteség mértékét. Elsődleges célom az volt, hogy konkrét számokkal bizonyítsam takarmányozás szükségességét még igen kis időintervallumban is.

Egy hónapos kísérletemet a Hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Szövetkezetben végeztem. A kísérletben résztvevő pontyok a gazdaság elismert tájfajtája a hajdúszoboszlói tükrös volt. A halállomány egy utónevelő tóból került ki, annak érdekében, hogy körülbelül tömegük megegyezzen.

Leírás
Kulcsszavak
halgazdálkodás, ponty, takarmányozás
Forrás