A kiégés és annak veszélyei a családsegítők körében egy Észak-alföldi város és a járáshoz tartozó településeken

Abstract

A dolgozat a szociális szférában dolgozó családsegítők kiégésének jelenségét vizsgálja, különös tekintettel annak okaira, következményeire, valamint a megelőzés lehetőségeire. A dolgozat elméleti fejezete három fő részre tagolódik: először a kiégés fogalmát, előzményeit, fázisait és hatásait tekinti át, majd bemutatja a szociális munkások és családsegítők munkakörülményeit és a kiégés kockázati tényezőit. A kutatás során kvalitatív módszerekkel, interjúk által feltárt tapasztalatok alapján elemzi a kiégés megjelenését és hatásait. A vizsgálat egy Észak-alföldi város családsegítői körében zajlott, ahol tizenegy fő vett részt az interjúkban. Az eredmények rámutattak arra, hogy a családsegítők munkája jelentős mentális és érzelmi terheléssel jár, amely fokozza a kiégés kockázatát. A szakemberek alacsony anyagi és erkölcsi megbecsülése, a munkával járó folyamatos stressz, valamint a számukra rendelkezésre álló támogatási formák korlátozott elérhetősége egyaránt hozzájárulnak a jelenség kialakulásához. A kutatás egyik fő tanulsága, hogy a kiégés nem csupán egyéni, hanem rendszerszintű probléma, amely a munkakörnyezet, a szakmai támogatás és az intézményi kultúra reformját is igényli. A prevenció középpontjában a szupervízió rendszeres biztosítása, a stresszkezelési stratégiák fejlesztése és a szakmai fejlődés támogatása állhat. A dolgozatot elsősorban szociális munkásoknak, gyermekvédelmi szakembereknek, intézményvezetőknek és a szociális ágazat döntéshozóinak ajánlom, akik a szakmai kiégés jelenségének megértésében és kezelésében érdekeltek.