9636182841

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

"Azért készítettem e könyvet Önöknek, hogy vegyék a bátorságot ahhoz, hogy saját számítógépüket maguk hozzák rendbe, mert nem nehéz, csak egy kicsit érteni kell hozzá. Ha pedig odafigyelnek arra is, hogy utána mit csinálnak a számítógépükkel, milyen programokat és hogyan telepítenek, hol tárolják a dokumentumaikat, akkor nem lesz probléma az újratelepítéssel. Néhány alkalom után ez a művelet Önöknél szintén olyan általános lesz, mint megírni egy levelet. Az első lépésben fel kell mérnünk, hogy mi van a gépünkön, ha mindent letörölnénk azonnal, akkor mit veszítünk el. Ha a fontos fájljainkat elmentettük más meghajtóra, másik számítógépre vagy adathordozóra (flopi, CD), akkor nekiállhatunk a műveleteknek. Ezek első alkalommal újak lesznek, talán félénken kezelik az ismeretlen programokat, és nem bíznak magukban, hogy képesek lesznek helyreállítani a rendszerüket. Azonban akkor sem kell félni, mert minden alkalmazás pótolható a telepítő CD-krol, akár még újra is kezdhetik az egészet, ha nagyon belegabalyodnak. A szoftver olyan a gépen, mint a puha ceruza nyoma a papíron, könnyen letörölhető, és újra felvihető. A telepítés első lépése után rétegenként felépítjük az egész rendszert, ami felhasználónként eltérhet, ezért mindenki csak a rá vonatkozó részeket hajtsa végre. Megismerhetnek több Windows-változatot, így eldönthetik, hogy melyik a legideálisabb az Önök számára. A régebbi változatok használói megtudhatják, hogy érdemes-e váltaniuk, illetve az milyen hardveres fejlesztéssel jár együtt, hiszen az újabb programokat nem mindig lehet egy régi gépre feltelepíteni. (...) A könyv nem csupán a Windows telepítéséről szól, hanem arról a szemléletről, amelyet a munkavégzés során érdemes követni, hogy elkerülhessük a gyakori rendszerhibákat, illetve azokat magunk is kezelni tudjuk." A könyv nem csupán a Windows telepítéséről szól, hanem arról a szemléletről, amelyet a munkavégzés során érdemes követni, hogy elkerülhessük a gyakori rendszerhibákat, illetve azokat magunk is kezelni tudjuk."

Leírás
Kulcsszavak
Forrás
Gyűjtemények