Növényfajta-oltalom költségeinek aktiválása az immateriális javak között
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Ahhoz, hogy a vállalkozások könyveibe bekerüljön a fajtaoltalom, mint szellemi termék, nagyon fontos, hogy a vállalkozás K+F tevékenységet végezzen. Kiemelt cél, hogy a nemesített növény növényfajta-oltalomban részesüljön. A saját előállítási szellemi termékeket ténylegesen közvetlen önköltségen kell kimutatni a vállalkozások könyveiben, melyhez megfelelő költséggazdálkodást kell folytatni. Dolgozatomban a már állami elismerésben és fajtaoltalomban részesült fajták számviteli elszámolására tettem javaslatot. Eszerint az állami elismerést követően, a fajtaoltalom megszerzéséig felmerülő költségek képeznék az adott fajtaoltalom bekerülési értékét. A növényfajta-oltalom a 2003. évi LII. törvény alapján iparjogvédelemben részesülő alkotásnak minősül, mely a szellemi termékek egy csoportja. Azonban arról sem szabad elfelejtkezni, hogy a fajtanemesítés során az első fázis a kísérletezés, ami szintén immateriális eszköznek minősül, de még csak a kísérleti fejlesztés stádiumában. Ha sikeres a kutatás, az előállított növényfajta állami elismerésben és fajtaoltalomban is részesült, onnantól kezdve beszélhetünk szellemi termékről, ami a dolog természeténél fogva fenntartást, gondozást igényel. Minden államilag elismert fajtának analitikus nyilvántartásban kell szerepelnie. A fajtaoltalomban részesített fajta aktivált értéke nem lehet nagyobb, mint ami várhatóan megtérül a jövőbeni gazdasági haszonból a további fejlesztési költségek, illetve a termék értékesítése során közvetlenül felmerülő értékesítési költségek levonása után.
Az államilag elismert fajta tehát értéket jelent, melynek a számviteli elszámolásban is meg kell jelennie. A jogszabály lehetőséget ad az állami elismerés meghosszabbítására, melyet mindaddig érdemes megújítani, amíg a fajta köztermesztésben van és jó bevételt hoz. Amennyiben megújításra kerül az állami elismerés időtartama, akkor az ezzel kapcsolatosan felmerült költségeket aktiválni kell a szellemi termékek között.