A szakdolgozatomban a pénzügy utóbbi évtizedekben egyik legtöbbet kutatott területét, a portfólióelmélet működését, szerepét és az erre épülő piaci egyensúlyi modelleket, valamint azok hatékonyságát vizsgálom. Bár Markowitz portfólióelmélete és a diverzifikáció előnyei általánoson elfogadottak a szakmában, az egyensúlyi modellek a legnagyobb és leginkább liberalizált piacokon is sok problémától szenvednek. Ennek megfelelően olyan modellek is létrejöttek, amelyek pusztán a részvényhozamokból próbálják meghatározni az azokat befolyásoló tényezőket és így előrejelezni őket, ám ezek nem rendelkeznek stabil és meggyőző magyarázattal a tényezők elméleti szerepét tekintve. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a nemzetközi kutatások során ezek a modellek sokkal sikeresebben magyarázzák a részvényhozamok alakulását és több ilyen – az egyensúlyi modellek keretei között nem indokolt – tényező hatása hosszú távon is megfigyelhető. A szakdolgozat második felében a legnépszerűbb egyensúlyi modellt, a Capital Asset Pricing Modelt (CAPM) és az utóbbi években az egyik leghatékonyabbnak bizonyuló Fama – French háromfaktoros modellt hasonlítom össze abból a szempontból, hogy melyik képes megmagyarázni és előrejelezni a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényhozamait.