Prémium mechanikus billentyűzet tervezése

Fájlok
Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban igyekeztem betekintést engedni a virágzó mechanikus billentyűzetekben rejlő lehetőségekre és megmutatni, hogy mérnöki szemszögből és alapos piackutatással van lehetőség még mindig egy egyre telítettebb piacra belépni. A tapasztalatom az, hogy a mechanikus billentyűzetek piaca, így, hogy inkább luxuscikk piac, nyitott az új technológiákra, türelmes és az estek többségében hajlamos vásárolni olyan terméket is, ami úgy mond noname, semmiből jött a piacra. Ezért is mertem belevágni ebbe a projektbe. A VoC segítségével sikerült találnom egy irányt, ami lehetővé tette, hogy leszűkítsem a billentyűzet kialakítást, alapanyagait és funkcióit. Az itt bemutatott terméken még sokat kell dolgozni, hogy megérje akár csak aze első prototípust is legyártani belőle, de tervezési folyamat bebizonyította a koncepció érdekes lehet a vevők számára és rengeteg jövőbeli kísérletezésre add lehetőséget, különösen a „pogácsa” esetén. A szilárdsági ellenőrzések, pedig igazolták, hogy a kapcsoló keret, már ebben a formájában is használható lehet az első leforgácsolt prototípusban. Céljaim között van, hogy azt a pogácsát is kiváltsam egy generatívan méretezett alkatrészre. Addig is, tervezni fogok hozzá különböző geometriai és alapanyag megoldásokat, hogy tudjam mutatni a vevőknek a termékben rejlő lehetőséget. A termék tervezésénél törekedtem arra, hogy olyan anyagokat használjak, amik könnyen pótolhatóak vagy javíthatóak, ilyenek a hobbi által gyakran használt NYÁK-ok és egyéb alkatrészek. A könnyen elérhető, elterjedt fej kialakítású csavarok is ezt segítik elő. A terméket gyártása még sok kihívást tartogat és lehet szükséges lesz módosítani akár a geometriát is ahhoz, hogy a forgácsolási költségek ne szálljanak el. Ami érdekes lesz, az a különböző bevonatok kiválasztása lesz, hogy valóban legyen benne egy 70-es évekbeli írógép vagy akkori használati eszköz érzés. Ami még hátra van egy megfelelő, fenntartható csomagolás megalkotása. Ezután a sorban a marketing stratégia kidolgozása lesz. Hosszú az út még a kész VAD termékig

Leírás
Kulcsszavak
terméktervezés, gépészet, billentyűzet, mechanikus
Forrás