A szoftver jogi oltalmának és felhasználásának kérdései

Dátum
2007-11-24T11:09:21Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Napjainkban a technika egyik leggyorsabban fejlődő területe az informatika. A legnagyobb szoftvergyártó cégek milliós, illetve milliárdos nagyságrendű beruházásokat hajtanak végre, hogy lépést tarthassanak azzal a robbanásszerű fejlődéssel, amely e területen az 1980-as években indul el. Kisbefektetők, és programozók ezrei próbálnak tudásukból tőkét kovácsolni, és megvetni lábukat a számítástechnika piacán. Jogosan merült fel tehát az igény, hogy a sok erőfeszítés, és nagy költségek árán létrehozott szellemi termékeket valamiféle védelemben részesítsék. A védelem mikéntje azonban nagy vitákat váltott ki, és végleges konszenzus ezen e téren a mai napig nem született. Az 1990-es évek elejére gyakorlatilag a szerzői jog révén kialakult egy jól működő védelmi mechanizmus, de a nagy szoftveróriások e védelmet nem tartják megfelelőnek. Termékeik számára olyan oltalmat képzelnek el, amely révén előállításukra, alkalmazásukra, forgalmazásukra kizárólagos jogosultságot szereznek. A szoftverek szabadalmaztathatóságának engedélyezésével mindez megvalósulhatna, azonban ez monopolizálná a nagy szoftvercégek helyzetét, korlátozva ezzel a versenyt, valamint a technika fejlődését is nagymértékben gátolná. Jelenleg egy szoftver csak valamely találmány részeként szabadalmaztatható, az Egyesült Államokban azonban ily módon már így is rengeteg, a programozók széles körében elterjedt, és gyakran alkalmazott megoldást vontak szabadalmi oltalom alá (ilynek pl. az MP3-kódolást illetve dekódolást lehetővé tévő algoritmusok). A dolgozat első fele azt a mai napig nem lezárt kérdést vizsgálja, hogy elegendő-e a szoftverek védelmére a szerzői jog, illetve szükséges-e lehetővé tenni a szoftverek szabadalmi oltalmazhatóságát, majd a már Európában lassan két évtizede kialakult, és megszilárdult szerzői jogi védelemmel, és annak gyakorlati megvalósulásával foglalkozik.

Leírás
Kulcsszavak
szoftver
Forrás