A szarka (Pica pica) urbanizációja Debrecenben

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szarka debreceni előfordulásáról, már több évre visszamenőleg vannak adatok. A fajról előszőr 1983-ban JUHÁSZ számolt be, de ő még csak a faj szórványos előfordulásáról beszélt a város peremterületein. Az elmúlt közel 40 évben jelentős állománygyarapodásról beszélhetünk, hiszen a faj a város legtöbb részén a belvárosi részeket kivéve gyakori fajjá vált. A szarka urbanizálódásának okait többféle módon magyarázhatjuk. Egyrészt, mint a varjúfélék többi tagja kiváló alkalmazkodóképesség jellemzi, valamint a tágtűrésú fajok közé tartozik. Másrészt a város ugyanazokat a feltételeket biztosítja számukra, mint a természet, sőt még jobbakat (állandó táplálékforrás és víz, jóval kevesebb ragadozó.). Kutatásaimat debrecen nyugati, keleti és déli részein végeztem, a korábbi felmérők által kijelölt mintaterületeken. A legsűrűbb szarkaállomány a korábbi kutatásokhoz hasonlóan a nyugati városrész volt. Itt összesen 106 fészket számoltam. A keleti területen a szarkaállomány csökkenését tapasztaltam, ami szerintem a dolmányos varjú keleti terjeszkedése és a külváros belvárosba történő integrálódása okozhat. A területen mindössze 40db fészket lokalizáltam. A déli mintaterületen a szarka robbanásszerű állománynövekedését tapasztaltam. A korábbi években ezeken a területeken a szarka csak szórványosan fordult elő, de mára már nagyszámban mgtalálható a területen. 50 db fészket lokalizáltam. A kutatásaim során kapott eredményeimet összehasinlítottam a korábbi adatokkal, majd párhuzamot vontam.

Leírás
Kulcsszavak
szarka, Pica pica, Urbanizáció
Forrás