Ford Fiesta MK6 fokozatválasztó szerkezet versenycélú átalakítása

Fájlok
Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom során egy olyan problémát szerettem volna megoldani, amely már régóta foglalkoztatott az autómmal kapcsolatban. A Ford Fiestában lévő váltókulissza túl hosszú kapcsolási úton jár és ezt szerettem volna valamilyen módon kellően lerövidíteni, további szempontok figyelembevétele mellett. Az első és legfontosabb szempont az volt, hogy a kapcsolási úthosszt lerövidítsem, ugyanis ezzel a kapcsolási idő is rövidül, amely azt eredményezi, hogy versenypálya környezetben egy-egy köridő ideje is javulni fog. További kritérium, mint például az adott autó belsőjének átalakítása nélkül lehessen az adott szerkezetet beszerelni. A gyári bekötési pontoknak megfeleljen, ezáltal is a szerkezet be-, illetve kiszerelése minél gyorsabb és egyszerűbb legyen. Segítségével elérhető legyen egy pontosabb kapcsolási érzet, továbbá egyéni ergonómiai szempontoknak is megfeleljen. Az előre lefektetett kritériumoknak megfelelően elkezdtem kutatni a különböző szerkezetek után, melyek azok, amelyek megfelelnek a fentebb említett feltételeknek. A felkutatott átalakítási megoldások után összehasonlítottam ezeket, milyen előnyei, illetve hátrányai vannak az adott szerkezet alkalmazásának és melyik az, amelyik a leginkább teljesíti a felállított elvárásokat. Az általam választott szerkezet ezek közül a short shifter lett, amely megfelel a következő szempontoknak, hogy a gyári bekötési pontokon rögzíthető, a fokozatok közti kapcsolási utat jelentősen lecsökkenti, illetve egy jobb elhelyezkedést biztosít a váltógombnak, használata során a kapcsolás miatt kevesebb utat kell megtennie a kezünknek a kormánykeréktől a váltóig és vissza. A short shifterből is két prototípusból indultam ki, melyek közül a szakdolgozatomban egyet kiválasztva, azt részletesen megterveztem. A szerkezetben lévő áttételek segítségével a kapcsolási úthosszt lerövidítettem, továbbá állíthatóvá tettem annak érdekében, hogy ez az úthossz utólagosan is egyéni preferenciáknak megfelelően állítható legyen. Továbbá egy erősebb rugó alkalmazásával pontosabb kapcsolási érzetet sikerült létrehozni. A 3D modell elkészítése után konzulensem segítségével készítettünk egy 3D nyomtatott változatot, mely segítségével letesztelhettem, hogy a valóságban egyaránt működik a szerkezet, mint a szoftveres tesztek során. Továbbá elkészítettem a szerkezet alkatrészeinek rajzait, összeállítási rajzát és műszaki dokumentációját, melyet szerelési családfával és szerelési műveleti sorrendtervvel is elláttam. A legyártást követően a szerkezet beszerelésre került, melyben tesztnek vetettem alá a gyári váltókulisszával szemben. Szakdolgozatom utolsó pontjában ezen tesztek sikerességet mutatnak, a kívánt változásokat a szerkezet meghozta.

Leírás
Kulcsszavak
Ford Fiesta, MK6, váltó, váltókulissza, short shifter, gépészet, tervezés, modell, modellezés
Forrás