Az erőszak arcai a családban – a családon belüli bántalmazás kriminológiai vizsgálata és jogi keretei Magyarországon

Abstract

Szakdolgozatomban a családon belüli erőszak rejtett mozgatórugóit vizsgáltam, abból a meggyőződésből kiindulva, hogy a bántalmazás fennmaradásáért a társadalmi hallgatás és a jogi tehetetlenség együttesen felelős. Kutatásom során rávilágítottam arra, hogy a kapcsolati erőszak nem elszigetelt esetek sorozata, hanem egy folyamatos bántalmazó állapot, amelyet a hagyományos, cselekményközpontú jogalkalmazás gyakran képtelen teljes egészében megragadni. Elemzésemben kiemelt figyelmet fordítottam arra, hogy az áldozatok kiszolgáltatottsága nem ér véget a bántalmazással: a környezet reakciói és az eljárási nehézségek sokszor újabb sebeket ejtenek az érintetteken. A tanult tehetetlenség pszichológiai folyamatán keresztül mutattam be, miért vész el az önrendelkezés képessége, és miért maradnak sokan a romboló kapcsolatokban. Dolgozatomban feltártam a generációkon átívelő erőszakminták veszélyeit is, hangsúlyozva, hogy a megelőzés nem csupán jogi, hanem közös társadalmi kötelességünk. A hatályos szabályozás elemzésekor rámutattam arra az ellentmondásra, amelyben a segítő szándékú törvények gyakran elvéreznek a bizonyíthatatlanság és a látencia falán. Kérdőíves felmérésem igazolta, hogy a "magánügy" téves kultusza és a társadalmi bizonytalanság továbbra is akadályozza az áldozatok védelmét. Arra a következtetésre jutottam, hogy a jogi normák önmagukban, a társtudományok érzékenysége és valódi szemléletváltás nélkül nem tudják megtörni a "csend súlyát". Záró gondolatként azt a kérdést vetettem fel, hogy képes lehet-e a jog valaha is teljes védelmet nyújtani egy olyan világban, amely alapvetően a láthatatlanságra és az elhallgatásra épül.