"Éjjel és nappal, munkahelyen és utcán - harminchárom éves, de ma is úgy jár-kel a városban, hogy kocsányon lóg a szeme. Kész csoda, hogy egy taxi még nem lapította palacsintává, ahogy délidőben átkel Manhattan főútvonalain. Harminchárom éves, de ha egy lány keresztbe teszi a lábát a metró szemközti ülésén, ma is fixírozni kezdi!" Így vall magáról Alexander Portnoy, ez volna az ő "gyógyíthatatlan" betegsége, a Portnoy-kór. A főhős azonban egyszersmind kívülről is látja magát, és rendkívül szórakoztató módon, finom öniróniával ecseteli beteges megszállottságát. Azt mondhatnánk, hogy Woody Allenre hasonlít - csak hát Philip Roth Woody Allennél sokkal korábban, még 1969-ben alkotta meg ezt a figurát.
A regény olyan átütő sikert aratott, hogy a "Portnoy-kór" az irodalmi körökön kívül is fogalom lett; ma már orvosi szakkönyvekben is előfordul, mint szakkifejezés. A regény olyan átütő sikert aratott, hogy a "Portnoy-kór" az irodalmi körökön kívül is fogalom lett; ma már orvosi szakkönyvekben is előfordul, mint szakkifejezés.