Tartáskorrekció középiskolás diákok körében
Absztrakt
Manapság egyre nagyobb problémát jelent a mozgásszegény életmód és annak következményeként kialakuló különböző mozgásszervi elváltozások. Már egészen fiatal korban találkozhatunk a megfelelő fizikai aktivitás hiánya miatt kialakult tartáshibával, amit, ha nem kezelnek időben, később akár komolyabb mozgásszervi panaszt, degeneratív elváltozást is okozhat. Vizsgálatunk célja a középiskolás diákok körében előforduló tartáshibák feltérképezése, és azok célzott mozgásterápiával való kezelése volt. Felmérésünket a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium 10. B osztályában végeztük, a felmérést egy célzott tornaprogram követte 7 héten keresztül, heti 1 alkalommal. Kérdőíves vizsgálattal feltérképeztük a tanulók sportolási szokásait, a jelenlegi vagy korábbi fizioterápiás kezeléseket, illetve rákérdeztünk arra is, hogy szednek-e valamilyen gyógyszert, ami befolyásolhatja a tornaprogram eredményességét. A tartáshibákat inspectioval vizsgáltuk, a gerinc görbületek mértékének meghatározására a Delmas-indexet, az angulus inferiorok közötti, valamint a fal és az occiput közötti távolságot mértük. A gerinc mobilitását Schober 1, Schober 2, Szfinx-teszttel, valamint lateralflexioval mértük. Az ischiocruralis izomzat nyújthatóságát a flexioban mért ujj-talaj távolsággal, a tartási gyengeséget pedig a Matthias-teszttel vizsgáltuk. A tanulókat a tornaprogram után két csoportra osztottuk a tornákon való részvétel alapján és az eredményeket ennek tükrében is megvizsgáltuk. Eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy a tornaprogram rövidsége ellenére is, megfelelő tornaprogrammal korrigálhatóak a középiskolás diákok körében előforduló tartáshibák.