Szerzői jogok az interneten
Absztrakt
A választott szakdolgozati témám a szerzői jog az emberi lét során számos alkalommal megjelenik szinte mindenkinek az életében. Munkám során bemutatok néhány szerzői jogi alapfogalmat, ami a későbbiekben leírtak értelmezéséhez fontos lehet. Ezt követően a szerzői jogi védelem kialakulását mutatom be az ókori Róma korszakából, illetve a középkorban majd hazánkban a reformkor elején és a kiegyezés korában lévő szerzői jog helyzetét. A szerzői jog történelmi visszatekintése után a Facebook és YouTube közösségi irányelveit röviden ismertettem. Ezután bemutattam a két platformon működő eljárásokat szerzői jogsértések esetén. Majd a „kalózkodás” szó használatáról fejtettem ki véleményem, illetve egy szakirodalom-ban szereplő véleményt. Ezt követően kiválasztottam 3 kutatást melynek eredményeit elemeztem, majd én is végeztem két fókuszcsoporton belüli kutatást. A saját kutatásaim eredményeit megvizsgáltam, egymással szemben is összehasonlítottam. A kutatási eredmények elemzését követően javaslatot teszek a szerzői jogi visszaélések csökkentésének érdekében.