Az előkészítő ülés a magyar büntetőeljárásban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom témája az előkészítő ülés, a jogintézmény azért tekinthető jelentősnek, mert a jogalkotó véleménye alapján alkalmas lehet az eljárások hatékonyságának és gyorsaságának növelésére. A bírósági eljárások időszerűségének bírálata régóta jelen van a közvéleményben. Az eljárások lassúsága miatt az igazságszolgáltatásba vetett hit megrendült, ezért fontos az eljárások gyorsítására alkalmas jogintézményekre nagyobb hangsúlyt fektetni. A hatályos törvény jelentősebb szerepet tulajdonít a terhelti együttműködésnek, amelynek egyik formája az előkészítő ülés. Az előkészítő ülésen lehetősége lesz a terheltnek az eljárás aktív résztvevőjévé válni, hiszen ha úgy dönt, hogy beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor az eljárás véget is érhet az előkészítő ülésen; másik lehetősége az eljárás alakítása kapcsán, hogy a bizonyítás irányának a kijelölésében vesz részt. A dolgozatban az előkészítő ülésre vonatkozó szabályozás ismertetése mellett kitérek az előkészítő ülés történelmi előzményeire; nemzetközi megoldásokat vizsgálok az eljárások gyorsítása kapcsán; kitérek a 2017. évi XC. törvény kodifikációjára; összehasonlító elemzés során bemutatom mennyiben újult meg a jogintézmény az 1998. évi XIX. törvény megoldásához képest; végül pedig az előkészítő ülés pozitív és negatív oldalát vizsgálom.

Leírás
Kulcsszavak
előkészítő ülés, büntetőeljárás, terhelti együttműködés, büntető eljárásjog
Forrás