Klinikai hemoreológiai vizsgálatok

Abstract

A szöveti átáramlás függ a perfúziós nyomástól, az erek átmérőjétől, valamint a vér viszkozitásától. Így a keringés zavarát okozhatja a perfúziós nyomás elégtelensége, az erek szűkülete, vagy a vér fluiditásának csökkenése. A szöveti átáramlás kóros csökkenése vagy esetleges megszűnése ischaemiát, illetve infarktust eredményez, bármi is legyen az oka. A klinikai kép azonban sokszor jelezheti a háttérben meghúzódó patológiás folyamatokat. Az oxigénszállítás egy igen bonyolult mechanizmus révén valósul meg, és ez a rendszer csak annyit bír el, amennyit a leggyengébb láncszeme. Ezek alapján a hemoreológia egyre több kórképben kap figyelmet napjainkban. Ebben a munkában négy különböző klinikai vizsgálatban határoztuk meg a betegek hemoreológiai profilját. A reológiai szempontból érdeklődésre számot tartó standard laboratóriumi paraméterek mellett mértük a plazmaviszkozitást, valamint a vörösvérsejtek deformálhatóságát és lipidperoxidációját, ez utóbbit az oxidatív stresszel kapcsolatban. Az eredmények értékelésénél felhasználtuk a rendelkezésünkre álló klinikai és laboratóriumi vizsgálati eredményeket is. Ischaemiás stroke-on átesett betegek plazmaviszkozitása, fibrinogénszintje, thrombocyta- és fehérvérsejtszáma, illetve vörösvérsejtjeik filtrációs tranzitideje (RCTT), valamint lipidperoxidációja (LP) a kontrollszemélyekhez képest magasabbnak bizonyult. Tranziens ischaemiás attack (TIA) esetén csak a thrombocyta-számban találtunk emelkedést. Ezek az eredmények nagy részben nem stroke- vagy TIA-specifikusak, és a háttérben meghúzódó atheroscleroticus folyamatokkal állhatnak kapcsolatban. A fehérvérsejt¬szám, fibrinogénszint és plazmaviszkozitás TIA-hoz képesti szignifikáns emelkedése a stroke-betegekben valószínűleg az agyi infarktusra adott akutfázis¬választ tükrözi. Művesekezelésben részesülő, krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek vörösvérsejtjeinek tranzitideje nagyobb volt, mint az egészséges személyeké, és a vörösvérsejtekben mérhető LP is fokozottnak bizonyult. Dialízis után az RCTT és a vörösvérsejt-LP csoportátlaga nem különbözött a dialízis előtti átlagtól, az egyéni változások azonban figyelmet érdemelnek. Valószínűsíthető a reziduális vesefunkció meglétének, valamint az eritropoetinkezelésnek a kedvező hatása a vörösvérsejtek deformálhatóságára. Mind 1-es, mind 2-es típusú diabéteszes betegeknél fokozott LP-t mértünk a vörösvérsejtekben és csökkent antioxidáns státuszt a szérumban, egészséges személyekhez viszonyítva. A diabéteszes betegek vörösvérsejtjei kevésbé deformálódtak, mint a kontrolloké. Súlyosabb érszövődmények fennállása esetén további reológiai eltérések (magasabb fibrinogénszint és/vagy plazmaviszkozitás) voltak megfigyelhetők. Az arteria carotisokon viszonylag fiatalabb életkorban jelentkező atherosclerosist vizsgálva, a reológiai paraméterek nem függtek attól, hogy a vizsgált személyek a szűkületes, elzáródásos, vagy az ép carotisú csoportban voltak. Így nem valószínű, hogy a reológiai faktorok fontos szerepet játszanának a carotis atherosclerosisának korai kialakulásában.