Laki Kálmán Doktori Iskola

Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez

Általános Orvostudományi Kar

Laki Kálmán Doktori Iskola
(vezető: Dr. Balla József)

Orvostudományi doktori tanács

D43

tudományágak:
- elméleti orvostudományok
- klinikai orvostudományok

Doktori programok:

  • Trombózis, hemosztázis és vaszkuláris biológia
    (programvezető: Dr. Muszbek László)
  • Hematológia
    (programvezető: Dr. Kiss Csongor)
  • Kardiovaszkuláris megbetegedések
    (programvezető: Dr. Édes István)

Böngészés

legfrissebb feltöltések

Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 143)
  • TételSzabadon hozzáférhető
    Rekreációs testmozgás cardioprotectiv hatásának vizsgálata ösztrogén-hiányos állatmodelleken
    Karácsonyi , Zoltán; Pósa , Anikó; Juhász, Béla; Zoltán; Laki Kálmán doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar::Ortopédiai Tanszék
    Az első vizsgálatban a testmozgásnak a myocardiumra gyakorolt hatását vizsgáltuk petefészek-eltávolítás által kiváltott ösztrogénhiányos patkánymodellben. A tanulmány az ECM szívműködésben betöltött szerepére összpontosított. A myocardialis fibrosis, amelyet a szívben a kollagén túlzott felhalmozódása jellemez, káros szívizom-átalakításhoz és diszfunkcióhoz vezethet, és az ösztrogénhiány az állapot kialakulásához hozzájáruló tényezőként azonosítható. Az eredmények azt mutatták, hogy 12 hét mérsékelt testmozgás hatékonyan csökkentette a myocardialis fibrosist petefészek-eltávolított patkányokban. Úgy tűnt, hogy az edzés szabályozza a GSH-t, a peroxinitritet és a MMP-2-t, ami megnövekedett MMP-2 aktivitáshoz vezetett, ami elősegítette az ECM fehérjék lebontását és megakadályozta a kollagén felhalmozódását. A testmozgás az infarktusos területet is csökkentette, különösen ösztrogénhiány, zsíros étrend és elhízás esetén. Ez a csökkenés a capillarisok funkciójának, az intracelluláris redox egyensúlynak és az endothel funkciónak a javulását eredményezi. Következésképpen az edzés előnyei közé tartozott az MMP-2 útvonal modulálása, az ECM fehérje egyensúly fenntartása és a szívvel kapcsolatos szövődmények elleni védelem. A második vizsgálatban utókezelési megközelítésként az önkéntes testmozgás hatásait vizsgáltuk egy olyan patkánymodellben, amelyben triptorelin beadása által ösztrogénhiányt és ISO adásával MI-t váltottunk ki. Míg a korábbi kutatások rávilágítottak a testmozgásnak a MI-ra gyakorolt megelőző hatásaira, ez a tanulmány a post-infarctusos állapotot javító hatásokra összpontosított. Az ISO kezelés gyulladást és szabadgyökképződést váltott ki, ami kérdéseket vet fel a post-infarctusos edzés időzítésével és intenzitásával kapcsolatban. A vizsgálat megállapította, hogy a testmozgás korai megkezdése ronthatja a bal kamra remodellinget, viszont a későbbi megkezdés nem rontotta az állapotot. A testmozgás gyulladáscsökkentő hatást is kifejtett a myocardialis MPO és a TNF-α szintjének csökkentése révén. Összefoglalva, az akaratlagos testmozgásnak cardioprotektív hatásai voltak egy farmakológiailag indukált menopausalis és post-infarctusos patkánymodellben. A lehetséges pathomechanizmusok között a megnövekedett HO enzimaktivitás, az emelkedett GSH-szint és a myocardialis gyulladás csökkentése kiemelt jelentőségű. Összefoglalásként elmondható, hogy a testmozgás alapvető tényező a CV megbetegedések kockázatának csökkentésében a postmenopausás nők körében. Előnyök széles skáláját kínálja, beleértve a CV rendszer szerkezeti és funkcionális fejlesztését, a hormonális szabályozást, a gyulladáskezelést és az anyagcsere javulását. Azonban meg kell jegyezni, hogy létfontosságú a testmozgást a hormonális változásokhoz igazítani a postmenopausás nők szív- és érrendszeri funkcióinak, valamint általános egészségének megőrzése érdekében.
  • TételSzabadon hozzáférhető
    Vesebetegségek hátterében álló genetikai eltérések vizsgálata
    Orosz, Petronella Éva; Szabó, Tamás; Laki Kálmán doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar::Gyermekgyógyászati Intézet
    Az öröklődő, genetikailag meghatározott vesebetegségek nagy csoportja számos embert érint szerte a világban, melyek közül talán a policisztás vesebetegségek a legjelentősebbek. Noha monogénes betegségek, genetikailag, fenotípusosan és allélikusan heterogén kórképek. A mindkét vesében megjelenő, élethosszig növekvő ciszták jellemzően az autoszomális recesszív policisztás vesebetegségre (ARPKD) és az autoszomális domináns policisztás vesebetegségre (ADPKD) utalnak. Differenciáldiagnosztikai szempontból azonban egyéb, renális cisztás elváltozással járó ciliopátiák is felmerülhetnek, úgymint a nephronophthisis (NPHP), az autoszomális domináns tubulointerstíciális vesebetegségek (ADTKD) körébe tartozó megbetegedések és a sclerosis tuberosa (TSC). Az autoszomális recesszív policisztás vesebetegség hátterében a PKHD1 gén kóroki szerepe elsődleges, ennek ellenére a fenotípusosan ARPKD-nek megfelelő betegek 13-20%-ánál nem azonosítható mutáció a gén szekvenálásával. Munkám során arra a kérdésre kerestem a választ, hogy ilyen esetekben nem detektálható pozícióban lévő mutációk, esetleg kópiaszám változások állnak a háttérben, és a genetikai vizsgálómódszerek ilyen irányú kiterjesztése szükséges, vagy „second locus” mutációk, fenokópiák kutatása a célszerű következő lépés? Ezáltal az autoszomális recesszív policisztás vesebetegséggel született gyermekek kivizsgálása során jól alkalmazható algoritmus kialakítása volt a további cél. Kerestem továbbá azokat a fenotípusos jegyeket, melyek kimondottan erősítik az ARPKD diagnózisát. Az értekezés másik középpontja a sclerosis tuberosával, ezen belül TSC2-PKD1-folyamatos géndeléciós szindrómával (TSC2-PKD1-FGDS) élő betegek vizsgálata. Mind a sclerosis tuberosa, mind az autoszomális domináns policisztás vesebetegség diagnózisa kimondható a klinikai tünetek, hivatalos kritériumrendszerek, illetve családfa elemzés alapján. A két gént érintő nagy deléció gyanúja a klinikum alapján szintén felmerülhet, de erre teljes megerősítést csak a genetikai vizsgálat adhat. A hétköznapi gyakorlatban azonban sokszor elmarad ez a megerősítés. Munkám során arra a kérdésre kerestem a választ, mikor javasolt genetikai vizsgálatot indítványozni? Az elsődleges vizsgálat módjának meghatározása, illetve a vizsgált betegek között észleltek alapján a célzott genetikai vizsgálat kiterjesztésének indikációja is fontos kérdéskör. Vizsgálataim alapján úgy találtam, hogy a klinikailag ARPKD-nak megfeleltethető esetek egynegyede valójában fenokópia lehet, melyeket egyéb ciliopátia gén érintettsége magyaráz. A vizsgált beteganyag alapján kiemelhető, hogy a perinatális légzéstámogatás igénye, a +4 SD-t meghaladó kranio-kaudális veseátmérő, a korán (1 éves kor előtt) megjelenő hipertónia a PKHD1 mutációval magyarázható ARPKD diagnózisának valószínűségét növeli. A hasonló fenotípussal megjelenő, de PKHD1 szekvenálás alapján eme génben mutációt nem hordozó betegeknél a feltételezett diagnózis újragondolása, a klinikum, a fenotípusos jegyek újraértékelése, és fenokópiák keresése a javasolt lépés. PKHD1 kópiaszám változás keresése (pl. MLPA vizsgálattal) azon esetben javasolható, ha a PKHD1 szekvenálás során heterozigóta mutáció azonosítható és egyértelműen ARPKD-ra utal a klinikai kép, feltételezve, hogy a másik allélon nagyobb deléció található. Ritka esetben azonban a genetikai vizsgálómódszerek kombinációja sem képest mutációt azonosítani, mely az intron mutációk, illetve promoter gének eltéréseinek lehetőségével magyarázhatók. A TSC2-PKD1-folyamatos géndeléciós szindróma előfordulása ritka, a kórisme elkülönítése a sclerosis tuberosa vagy ADPKD eseteitől olykor nehézkes (pl. nem típusos esetben, a sclerosis tuberosa tipikus tüneteinek hiányában, kezdetben csupán policisztás vesék megjelenésével). Azonban a korán megjelenő, számukban és méretükben rapidan növekvő veseciszták (3 éves kor előtt >10 ciszta, átmérőjük meghaladja a 2 cm-t), illetve sclerosis tuberosa kritérium tüneteinek társulása esetén mindenképpen javasolt a célzott genetikai vizsgálat. Elsőként javasolt a TSC2 és a PKD1 gének MLPA vizsgálata nagy deléciók feltérképezésére, vagy újgenerációs szekvenálás végzése. A genetikai vizsgálat kiterjesztése a nem típusos TSC2-PKD1-FGDS esetén jön szóba, kifejezetten akkor, ha korai vagy rekurráló malignus tumorok alakulnak ki a betegnél. A vizsgálat korai elvégzését indokolja, hogy a pozitív eredmény a gondozó gyermeknefrológus utánkövetési stratégiáját nagyban meghatározza: gyakoribb képalkotó és laborvizsgálatok, sűrű vérnyomáskontroll szükséges a fokozott progresszió miatt, illetve az esetleges terápiás megfontolásokra is befolyással lehet a pontos genetikai diagnózis ismerete. Továbbá az érintett családoknak joguk van ismerni, a korán, akár a második életévtizedben bekövetkező végstádiumú veseelégtelenség rizikóját.
  • TételSzabadon hozzáférhető
    A tápláltsági állapot összefüggése gyermekkori neoplasztikus és gyulladásos bélbetegségekkel
    Kadenczki, Orsolya; Kiss, Csongor; Kadenczki, Orsolya; Laki Kálmán doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar
    A tápláltsági állapot felmérése és értékelése a betegellátás szerves része, hiszen a kóros tápláltsági állapot jelentősen befolyásolhatja a betegség kimenetelét, illetőleg önmagában is kezelést igénylő kórállapotot képvisel. Az általunk vizsgált daganatos betegeket elsősorban az alultápláltság kialakulásának veszélye fenyegeti, szemben a gyulladásos bélbetegségben szenvedőkkel, akiknél az obezitás világszerte észlelhető pandémiájának következtében sokkal inkább az elhízás jelent egyre nagyobb problémát. Vizsgálatunk az első, mely antropometriai módszerekkel (testtömeg (BW), testmagassághoz tartozó elvárt testtömeg (WFH), testtömeg index (BMI) Z-score, ideális testtömeg százalék (IBW%) és fogyás % (F%)) felmérte és követte a rosszindulatú hematológiai betegségben és szolid tumorban szenvedő magyar gyermekek tápláltsági állapotát a diagnózis idejétől a kezelés végéig, illetve értékelte annak hatását a túlélésre. Elsőként értékeltük a gyulladásos bélbetegségben szenvedő magyar gyermekek tápláltsági állapotát a diagnózis idejében, határoztuk meg az obezitás prevalenciáját és annak hatását a betegség aktivitására. Daganatos gyermekek esetében a diagnózis idejében a gyermekek 4-5%-a bizonyult alultápláltnak a különböző Z-score-ok alapján, míg IBW%-kal 30,5%-uk. A diagnózis idején BMI Z-score és IBW% alapján alultápláltnak bizonyult szolid tumoros betegek 5 éves túlélése jelentősen rosszabb volt, mint a jól táplált társaiké. A kezelés hatására a betegek tápláltsági állapota romlott, továbbra is az IBW% jelezte legnagyobb arányban az alultáplált gyermekeket, melyhez közel hasonló eredményt kaptunk a F%-kal is. Mind a hematológiai, mind a szolid tumoros betegek túlélési esélye csökkent a tápláltsági állapot romlásának köszönhetően. A mortalitás rizikója kifejezetten magasnak bizonyult azoknál a hematológiai betegségben szenvedő gyermekeknél, akik testtömegük 20-30%-át veszítették el. A kezelés végére a szolid tumoros betegek tápláltsági állapota nem javult, ők többnyire progresszív betegségben szenvedtek és később meghaltak. Megállapítottuk, hogy az IBW% tűnik a legérzékenyebb módszernek az alultápláltság megítélésére. Továbbá a BMI Z-score mindkét csoportban, és a jelentős mértékű testtömeg vesztés a hematológiai csoportban hatással lehet a betegség kimenetelére és szerepet játszhat a prognózis becslésben. Crohn betegség (CD) és colitis ulcerosa (CU) diagnózisával a HUPIR adatbázisban (Hungarian Pediatric IBD Registry) rögzített gyermekek esetében kétszer (CU), illetve háromszor (CD) több obez gyermeket azonosítottunk IBW%-kal, mint BMI Z-score-ral. Szignifikáns negatív korrelációt találtunk a különböző antropometriai módszerek és a betegség aktivitás között CD-ben, azaz minél alultápláltabb volt a beteg, annál aktívabb volt a betegsége. Ezzel szemben CU-ban egy U-alakú korrelációt találtunk, azaz mind az alul-, mind a túltáplált gyermekek betegség aktivitása fokozott volt, mely összefüggésre a statisztikai elemzés során az IBW% hívta fel a figyelmünket. Vizsgálatunk elsőként vetette fel az tápláltsági állapot bimodális hatását a betegség aktivitására CU-val diagnosztizált gyermekeknél. Továbbá az IBW% sokkal hasznosabb antropometriai paraméternek bizonyult az obes gyulladásos bélbeteg gyermekek azonosításában. Assessment and evaluation of nutritional status is an integral part of patient care, since abnormal nutritional status can affect the outcome of the disease and represents a medical condition requiring treatment. Patients with malignancies are primarily at risk of developing undernutrition, in contrast to children with inflammatory bowel disease, for whom overweight is a increasing problem in the era of “obesity pandemic”. Our study is the first which assessed and followed the nutritional status of Hungarian children suffering from malignant hematological diseases and solid tumors from the time of diagnosis to the end of treatment and evaluated its effect on survival using anthropometric methods (body weight (BW), expected body weight for height (WFH), body mass index (BMI) Z-score, ideal body weight percentage (IBW%) and weight loss % (WL%)). We assessed the nutritional status of Hungarian children suffering from inflammatory bowel disease at the time of diagnosis, determined the prevalence of obesity and its effect on the activity of the disease. In the case of children with cancer, at the time of diagnosis 4-5% of the children were undernourished based on various Z-scores, while 30.5% of them were identified as undernourished with IBW%. Five-year survival rate of undernourished solid tumor patients at the time of diagnosis, (nutritional status evaluated by BMI Z-score and IBW%), was worse than their well-nourished counterparts. As a result of treatment, nutritional status of patients worsened. IBW% indicated still the highest proportion of children with undernutrition. We obtained almost similar results with the WL%. The probability of survival of both hematological and solid tumor patients decreased due to the deterioration of nutritional status. The risk of mortality was found to be particularly high in children with hematological diseases who lost 20-30% of their body weight. By the end of the treatment, the nutritional status of patients with solid tumors did not improve, they mostly suffered from progressive disease and later died. We found that IBW% appears to be the most sensitive method for assessing undernutrition. Furthermore, the BMI Z-score in both groups and significant weight loss in the hematology group may affect the outcome of the disease and may play a role in the prognosis estimation. In the case of children diagnosed with Crohn's disease (CD) and ulcerative colitis (CU), registered in the HUPIR database (Hungarian Pediatric IBD Registry), twice (UC) and three times (CD) more obese children were identified by IBW% than by BMI Z-score. We found a significant negative correlation between different anthropometric methods and disease activity in CD, i.e. the more undernourished the patient, the more active the disease itself. On the other hand, we found a U-shaped correlation in CU, i.e. the disease activity was increased among undernourished and obese children, too. The connection was drawn to our attention applying IBW% during statistical analysis. Our study was the first to raise the bimodal effect of nutritional status on disease activity in children diagnosed with CU. Furthermore, IBW% proved to be a much more useful anthropometric parameter in the identification of obese children with inflammatory bowel disease.
  • TételSzabadon hozzáférhető
    A kevésbé invazív surfactant terápia sikerességét befolyásoló klinikai és technikai tényezők vizsgálata koraszülöttekben
    Balázs, Gergely; Balla, György; Laki Kálmán doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar::Gyermekgyógyászati Intézet
    Az exogén surfactant pótlás az RDS kezelésének leghatékonyabb terápiás eszköze. Az elmúlt évtizedben számos, korai CPAP mellett kivitelezhető, ezáltal a gépi lélegeztetés elkerülését lehetővé tévő módszert dolgoztak ki. A közelmúltban végzett szisztematikus áttekintések és metaanalízisek eredménye szerint a surfactant adás egyéb módjaival összehasonlítva a LISA alkalmazása bizonyult a legkedvezőbbnek RDS-ben szenvedő koraszülöttekben. Ennek ellenére a mai napig jelentős az adverz kimenetellel társuló, beavatkozást követően gépi lélegeztetést igénylő esetek száma. Az érintett populáció kimenetelének javításában központi szerepe van a LISA utáni CPAP failure megelőzésének. Munkánk középpontjában a LISA sikerességét befolyásoló klinikai és technikai tényezők vizsgálata állt. Eredményeink szerint a 33. gesztációs hét előtt született koraszülöttekben elvégzett LISA után viszonylag gyakran van szükség a surfactant adás ismétlésére vagy gépi lélegeztetésre az első 72 órában. Ebben a populációban az egyszeri LISA sikere kedvező mortalitással és morbiditási mutatókkal társul. Az első LISA kimenetelének független prediktora a születési súly, az anyai életkor, a felvételi testhőmérséklet, az első órában regisztrált legmagasabb vagy a LISA időpontjában észlelt RSS, a poractant alfa dózisa és a CRP értéke. A prediktív modellünk segítséget adhat az egyszeri LISA alkalmazásából legtöbbet profitáló koraszülött populáció azonosításában, illetve a kezelési indikációk személyre szabásában. Vizsgálataink alapján megállapítható, hogy a két összehasonlított katétertípussal a LISA egyformán kivitelezhető gyakorlott neonatológusok által. Az eszközválasztás nem befolyásolta a beavatkozás technikai sikerességét, illetve biztonságosságát. Az alkalmazása során észlelt kedvezőbb oxigenizáció alapján a félmerev katéter előnyösebbnek bizonyult a nasogastricus szondával szemben. Eredményeink hozzájárulhatnak más NIC-ek helyi ajánlásainak kidolgozásához. A LISA-val kapcsolatos tudásanyag fokozatos bővülése mellett még sok a megválaszolatlan kérdés. Sürgető az extrém éretlen koraszülöttekben való alkalmazás további vizsgálata, kiemelten fontos feladat ebben a magas rizikójú populációban a korai profilaktikus LISA létjogosultságánk tisztázása. Emellett jól megtervezett RCT-k szükségesek a LISA és a volumen garantált lélegeztetés mellett végzett INSURE összehasonlítására, a LU kritériumokon alapuló indikációk pontosítására, az analgosedatio kritériumainak és módjának meghatározására, továbbá a rövid- és a hosszútávú kimenetellel kapcsolatos kérdések megválaszolása érdekében. A beavatkozás technikai kivitelezését illetően is további vizsgálatokra van szükség, elsősorban a katéterpozíció megerősítésének módja és a videolaryngoscopia szerepének tisztázására. Összefoglalásként elmondható, hogy a tranzíciót elősegítő és a spontán légzést támogató LISA, illetve a köré épülő komplex ellátási stratégia jelentősen hozzájárul a koraszülöttek halálozásának, illetve a túlélők krónikus morbiditási rátáinak csökkentéséhez.
  • TételSzabadon hozzáférhető
    A sarcopenia prevalenciája és a sarcopenia életminőségi kérdőív (SarQoL) értékelése közösségben élő, járóbeteg, posztmenopauzában lévő magyar nők körében
    Pap, Zoltán Domokos; Bhattoa, Harjit Pal; -; Laki Kálmán doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar::Laboratóriumi Medicina Intézet::Klinikai Laboratóriumi Kutató Tanszék
    Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization (WHO)) adatai szerint a 60 év felettiek százalékos aránya 2050-re legalább 1,5-szeresére emelkedhet. Az életkor előrehaladtával különböző változások mennek végre a személy szervezetében. A legismertebb elváltozások a csonttömeg csökkenésével járó osteoporosis, valamint a sovány testtömeg megfogyatkozásával járó sarcopénia. amely a mobilitás, a táplálékfelvétel és a tápláltsági állapot, valamint az általános önállóság megváltozásában és az életminőség romlásában nyilvánul meg. Annak tudatában, hogy a sarcopenia magyarországi prevalenciáját illetően hézag van ismereteinkben, jelen tanulmány egyik célja a sarcopenia előfordulási gyakoriságának meghatározása volt egy posztmenopauzában lévő magyar kohorszban az EWGSOP2 konszenzus ajánlásának felhasználásával. Miután pedig a vizsgálatnak része volt a SarQoL kérdőív magyar változatának kitöltése, külön megvizsgáltuk és értékeltük a kérdőív diszkriminatív erejét, a belső konzisztenciáját, valamint a padló- és plafonhatását. Az EWGSOP2 által részletezett algoritmus szerint haladva, a vizsgálatunkban 40 (40%) személynél a SARC-F kérdőív eredménye alapján a sarcopenia diagnózisa felmerült, őket tovább vizsgálva 36 személynél az izomerő alapján a sarcopenia valószínűsíthető volt, 31-nél az izomtömeg alapján bizonyítottá vált a sarcopenia, 8-nál pedig a fizikai teljesítőképesség értékelését követően súlyos sarcopeniát diagnosztizáltunk. 5 személy esetében presarcopenia kritériumai igazolódtak. A SarQoL kérdőív magyar változatának belső konzisztenciája magas szintű volt, és statisztikailag szignifikáns korreláció volt az összesített és az egyes domének pontszámai között.
  • TételSzabadon hozzáférhető
    Akut vesekárosodás komplex vizsgálata gyermekkori hemato-onkológiai betegségekben
    Biró, Erika; Szabó, Tamás; Laki Kálmán doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar; Általános Orvostudományi Kar::Gyermekgyógyászati Intézet
    Bevezetés: A szakirodalmi adatok szerint is aluldiagnosztizált az akut veseelégtelenség a hemato-onkológiai betegcsoportban kialakuló csökkent izomtömeg okozta alacsonyabb szérum kreatinin érték, valamint a potencionális akut vesekárosodá lappangó, tünetszegény megjelenése miatt. Pedig a haemato-onkológiai kezelések kapcsán a betegek nefrotoxikus terheltsége magasabb az átlaghoz képest. A tumor lízis szindróma az onko-hematológia egyik legsúlyosabb sürgősségi állapota, az ehhez társuló akut vesekárosodás pedig az egyik leggyakoribb szövődmény. Módszertan: A retrospektív adatelemzést tartalmazó kutatási tervünket ennek a rizikócsoportnak a komprehenzív vizsgálatára terveztük, kiemelve a tubuláris funkciók szerepét, hiszen a patofiziológiai kutatások során ennek domináns szerepe igazolódott : I: Konvencionális és tubuláris marker (N-acethyl-β-D-glükozaminidáz (NAG)) használatával is vizsgáltuk az akut veseelégtelenség előfordulásának gyakoriságát, jellegét; használva az American Association for Clinical Chemistry (AACC) guidelinenek megfelelő új definíciórendszert. II: Országos elemzés keretében vizgsálatuk a leukémiás és limfómás betegcsoportot a tumor lízis szindróma és akut veseelégtelenség szemszögéből, kiegészítve azt az egyik legnehezebb döntés, a dialízis kezelés szükségességének dilemmájával. Eredmények: Vizsgálataink egyértelműen jelzik, hogy a rutin vesepanel kiegészítése egy vizelet tubuláris markerrel (mint a NAG) javíthatja az akut veseelégtelenség kimutatását és az “AACC guideline” alapján az akut veseelégtelenség etiológiai okai tisztázásában is segíthet. A gyermekkori tumor lízis szindróma elemzése rámutatott az akut nefrológiai szövődmények gyakoriságára, illetve a foszfátkinetika jelentőségére. A súlyos veseérintettséget leginkább megjósló paraméternek a szérum foszfát napi változása adódott, mely segíthet kiválasztani azokat a rizikóbetegeket, akiknél a dialízis kezelés szükséges lehet, illetve a kezelés korábbi elkezdésére sarkallhat.
  • TételSzabadon hozzáférhető
    Neurovaszkuláris modellek használata az agyi öregedési folyamatok vizsgálatában és az Omecamtiv Mecarbil kardiovaszkuláris hatásainak jellemzése
    Fülöp, Gábor Áron; Tóth, Attila; Ungvári, Zoltán; Fülöp, Gábor Áron; Laki Kálmán doktori iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Kardiológiai Intézet::Klinikai Fiziológiai Tanszék
    Mind a demencia, mind pedig a szívelégtelenség prevalenciája növekedést mutat az öregedéssel párhuzamosan. A két betegség együttesen közel 100 millió embert érint világszerte, ennek ellenére a demencia esetében mind a megelőzés, mind pedig a kezelés területén igen csekély eredményeket sikerült elérni. Ezzel szemben a szívelégtelenség gyógyszeres és eszközös terápiája is jelentős fejlődésen ment keresztül az utóbbi évtizedben. Mindezen eredmények ellenére a 10 éves túlélés így sem éri el a 40%-ot. Munkánk során célunk volt a kognitív diszfunkció patofiziológiájának pontosabb megértése és a csökkent ejekciós frakcióval járó szívelégtelenség kezelésére fejlesztett direkt miozin aktivátor Omecamtiv mecarbil in vivo és in vitro hatásainak pontosabb megértése. A kísérleteink során számos in vivo és in vitro módszert alkalmazva egyrészt megállapítottuk, hogy az öregedéssel megjelenő IGF-1 hiány az agyi artériákban a magas vérnyomásra adott adaptív válaszok károsodását okozza. Ezen hatás részben hozzájárulhat az artériás nyomáshullám mélyebb rétegeket elérő penetrációjához, fokozza az erek sérülékenységét, mely kutatócsoportunk további közleményei alapján mikrovérzések kialakulásához, lokális neuroinflammációhoz és következményes kognitív diszfunkcióhoz vezethet. Másrészt megállapítottuk, hogy az agyi vénás nyomásfokozódás egérmodellben a vér-agy gát károsodását okozza, ami génexpressziós szinten is igazolt neuroinflammációhoz és következményes kognitív károsodáshoz vezet. Végül pedig igazoltuk, hogy a direkt miozin aktivátor Omecamtiv Mecarbil dózisfüggő módon diasztolés diszfunkcióhoz és tranziens elektromechanikus alternansz kialakulásához vezethet. Ezen hatásokat in vivo és in vitro mérésekkel is igazolni tudtuk patkánymodellen, valamint humán és kutya szívizomsejteken, is. Továbbá igazoltuk, hogy a tranziens elektromechanikus alternansz T-hullám alternanszal is jár, mely irodalmi adatok alapján kamrai arrythmiák kialakulásához vezethet. Mindezen eredmények negatív fényt vethetnek az OM pozitív inotróp hatására. Kutatási eredményeink alapján közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy a demencia kezeléséhez új támadáspontokat találjunk, illetve ahhoz, hogy az Omecamtiv Mecarbil hatásmechanizmusának megértése által meg tudjuk előzni a potenciálisan fatális mellékhatások kialakulását a szer alkalmazásakor.
  • TételSzabadon hozzáférhető
    A pitvarfibrilláció krioballonos ablációja előtt elvégzett háromdimenziós transoesophagealis echokardiográfiás tüdővéna-képalkotás klinikai jelentősége
    Nagy , László Tibor; Csanádi, Zoltán; Laki Kálmán doktori iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Kardiológiai Intézet::Kardiológiai Tanszék
    Háttér: A bal pitvar és a pulmonális vénák (PV) anatómiai jellemzői fontosak lehetnek a pitvarfibrilláció (AF) kezelésére alkalmazott 28 mm-es második generációs krioballon (CBG2) abláció eredményessége szempontjából. A szív komputertomográfia (CCT) az abláció előtti képalkotás arany standardjának tekinthető. Újabban a háromdimenziós transoesophagealis echokardiográfiát (3DTOE) javasolják a CB-abláció szempontjából releváns szívstruktúrák preprocedurális értékelésére. A 3DTOE pontosságát más képalkotó eljárásokkal nem validálták. Célkitűzés 1: Prospektív módon értékeltük a 3DTOE képalkotás megvalósíthatóságát és pontosságát a PV struktúrák értékelésére a pulmonálisvéna- izoláció (PVI) előtt. Ezen kívül CCT-t használtunk a 3DTOE-vel kapott mérések validálására. Módszerek 1: 67 beteg (59,7 % férfi, átlagéletkor 58,5 ± 10,5 év) PV anatómiáját értékeltük 3DTOE és CCT felvételek alapján a CBG2-vel elvégzett PVI előtt. A következő paramétereket mértük: a PV szájadék területe (OA), a pulmonálisvéna-szájadék hosszabb és rövidebb tengelyátmérője, a carina és a bal oldalsó redő (LLR) szélessége. A technikák közötti egyezés értékelése Pearson korrelációs együtthatóval végzett lineáris regresszió és Bland-Altman-analízis alapján történt. Eredmények 1: A 3DTOE és a CCT képalkotás direkt összehasonlítása klinikailag elfogadható technikák közötti egyezést mutatott a jobb felső PV (RSPV) OA és annak hosszabb (a) és rövidebb (b) tengelyátmérője, az LLR és a bal felső PV b átmérője vonatkozásában. Célkitűzés 2: Megvizsgáltuk ezen paraméterek prediktív értékét a 28 mm-es CBG2-vel elvégzett PVI-t követő aritmiarecidívára (AR) vonatkozóan. Módszerek 2: 111 beteget (67 férfi, átlagéletkor 58,06 ± 10,58 év) követtünk, akiknél a paroxizmális AF miatt CBG2-vel elvégzett PVI előtt 3DTOE-t végeztünk. AR esetén "pontról pontra" történő ismételt ablációs beavatkozást ajánlottunk és meghatároztuk az elektromosvezetés-visszatérést mutató PV-ket. Eredmények 2: A 617 ± 258,86 napos átlagos követési idő alatt 65 beteg (58,9%) maradt AR-mentes. A hosszabb RSPV b volt az AR egyetlen szignifikáns előrejelzője (HR 1,059; 95% CI 1,000-1,121; p=0,048). Az RSPV b ≥ 28 mm háromszoros (HR 3,010; 95% CI 1,270-7,134, p=0,012) kockázatnövekedést eredményezett az AR vonatkozásában. Az RSPV b és az AR közötti összefüggés független volt a krioapplikációk biofizikai paramétereitől. A 25 ismételt beavatkozáson átesett betegnél az RSPV-ben 1,75-ször nagyobb valószínűséggel találtunk elektromosvezetés-visszatérést, mint a másik 3 PV-ben összesen. Következtetések: Az RSPV paraméterek, az LLR és az LSPV b részletes értékelése az AF abláció előtt elvégzett 3DTOE-vel megvalósítható. A 3DTOE-vel mért RSPV b a CBG2-vel elvégzett PVI után az AR szignifikáns előrejelzője lehet. A 28 mm-t meghaladó RSPV b esetén alternatív PVI technikák vagy nagyobb ballon használata megfontolandó.
  • TételSzabadon hozzáférhető
    A hidrogén-szulfid hatása neutrofil granulociták által vezérelt gyulladásos folyamatokra
    Garai, Dorottya; Nagy, Péter; Dorottya; Laki Kálmán doktori iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar
  • TételSzabadon hozzáférhető
    A hidrogén-szulfid jelátviteli molekula detektálása fiziológiás rendszerekben
    Ditrói, Tamás; Nagy, Péter; Laki Kálmán doktori iskola
    A munka során hidrogén-szulfid vérben történő detektálására dolgoztunk ki olyan monobromobimánt alkalmazó módszert, amellyel az eddigieknél pontosabban és megbízhatóbban elvégezhető az analízis. Az előkészítés környezeti változóit egyenként vizsgálva meghatároztuk, hogy mely paraméterek milyen mértékben vannak hatással a végeredményre, amiből azt is megállapítottuk, hogy a jelenleg irodalomban megjelent metodikai leírások nem elégségesek a kísérleti eredmények pontos reprodukálásához. Az irodalomban fellelhető módszerek összehasonlításával bemutattuk, hogy ezek az effektusok valóban felelősek lehetnek a publikált adatok közötti jelentős, akár nagyságrendi eltérésekért. Megállapítottuk, hogy ennek a bizonytalanságnak az oka vérben lévő kötött szulfid-tartalékokból való lassú, dinamikus egyensúlyon keresztül történő, alkilálás hatására bekövetkező hidrogén-szulfid felszabadulása. A paraméter-függések vizsgálatának eredményeire alapozva egy olyan módszert állítottunk össze és validáltunk, amellyel megbízható, reprodukálható eredményeket kaphatunk vérminták analízise során, valamint biztosíthatjuk összehasonlíthatóságukat. Az eljárás validálásához megmutattuk, hogy a módszerrel nyert eredmények az eddig publikált módszereknél jobban reprodukálhatóak, valamint igazoltuk, hogy a fagyasztás/olvasztás folyamata nem befolyásolja a mért szulfid szinteket. A klinikai alkalmazhatóság validálásához több betegmintát is rendelkezésünkre bocsátottak együttműködő partnereink. Ezek közül a legfontosabbak az etilmalonsav enkefalopátiás betegek plazmái voltak, amelyeknél nagyon jelentős vérbeli szulfid növekedést tudtunk detektálni a vártak szerint. Emellett egy kísérleti fázisban lévő szulfid-donor tulajdonsággal rendelkező gyógyszer esetén is meg tudtuk mutatni, hogy a kezelt betegek vérében a mérhető hidrogén-szulfid szint kis mértékben, ám szignifikánsan megnőtt, igazolva módszerünk és egyben a hatóanyag alkalmasságát is. A módszert felhasználtuk örökletes, kén-metabolizmust érintő ritka betegségek vizsgálatára is. A kezdetben felállított hipotézisünket megcáfoltuk, miszerint a kén-hidrogén termelésében érintett enzimútvonalak sérülése mérhető változást okoz a vérbeli kén-hidrogén koncentrációban. Ennek vélhető magyarázata a katabolikus útvonalak fokozott jelentősége a szintézissel szemben, amelyet a CBS enzim aktivitásának és a mért H2S szintek korrelációjának hiányában már korábban is feltételeztünk.
  • TételSzabadon hozzáférhető
    Új információk a XIII-as véralvadási faktor struktúrájával, hiányával és végstádiumú vese betegekben bekövetkezett változásaival kapcsolatban
    Hurják, Boglárka; Muszbek, László; Hurják, Boglárka; Laki Kálmán doktori iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Laboratóriumi Medicina Intézet::Klinikai Laboratóriumi Kutató Tanszék
    A FXIII véralvadási faktor védő/stabilizáló funkciót ellátó B-alegysége egy 80 kDa molekulasúlyú glikoprotein, mely két N-glikozilációs helyet tartalmaz. A glikánok FXIII-B szerkezetében és funkciójában betöltött szerepét ezidáig még nem vizsgálták. Ezért célunk volt a FXIII-B-hez kapcsolódó glikánok felszabadítása, majd ezt követően a pontos szerkezetük azonosítása, valamint egy olyan módszer kidolgozása, mely lehetővé teszi a fehérje natív körülmények között történő deglikozilációját, hogy megvizsgáljuk milyen hatása van a glikánoknak a FXIII-B dimer szerkezetére, valamint keringésben eltöltött félélet idejére nézve. Az aszparaginhoz kapcsolódó szénhidrátokat a humán FXIII-B-ről PNGase F enzimmel vágtuk le. A felszabadult N-oligoszacharidokat fluoroforral jelöltük és kapilláris elektroforézissel vizsgáltuk. A glikánok pontos szerkezetének azonosításához exoglikozidáz alapú szekvenálást és adatbázist használtunk. A deglikozilált FXIII-B szerkezetét gélfiltrációval vizsgáltuk. A deglikozilált és natív FXIII-B plazmából történő kiürülését FXIII-B knock-out egerekben vizsgáltuk és hasonlítottuk össze. A PNGase F emésztés teljesen eltávolította az N-glikánokat a denaturált fehérjéről. A natív fehérje deglikozilációját emelt koncentrációjú ismételt PNGase F emésztéssel értük el. A FXIII-B alegységen 9 cukorstruktúrát azonosítottunk, melyből 3 fukozilált volt és mindegyik struktúra legalább 1 sziálsavat tartalmazott. A deglikoziláció nem változtatta meg a FXIII-B natív dimer szerkezetét, de felgyorsította kiürülését a FXIII-B knock out egerek keringéséből. Mi írtuk le először a FXIII-B-n jelenlévő N-glikánok szerkezetének részletes jellemzését. Sikeresen végrehajtottuk a natív fehérje teljes deglikozilációját. Eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy kapcsolódó glikánok nem szükségesek a FXIII-B dimer képződéséhez, de nagy valószínűséggel meghosszabbítja a FXIII-B felezési idejét a keringésben. A FXIII ellenes autoantitestek okozta vérzési hajlam egy ritka de súlyos rendellenesség. A diagnózis és kezelés kihívásait jól mutatja a 67 éves női betegünk esete, akinek a kórelőzményeiben vérzéses komplikációt nem írtak le, azonban váratlanul egy hatalmas muszkuláris hematómája alakult ki. Vak korrekció nélkül a FXIII aktivitást 17%-nak mértük, azonban a vakkal történő korrekciót követően a beteg FXIII aktivitás értéke a detektálhatósági határ alatt volt, ezt az eredményt szintén alátámasztotta, hogy a beteg plazmájában a fibrin láncok között keresztkötések nem alakultak ki. A FXIII-A-t ELISA technikával nem tudtuk detektálni, azonban Western blot technikával szemmel látható volt a FXIII-A jelenléte. A betegben jelenlévő autoantitestek nagy affinitással kötődtek a FXIII-A2-höz. Az inhibitor 74 jelentős gátló hatását jól mutatja a magas inhibitor titer, melyet Bethesda egységben adtunk meg, valamint az, hogy a betegből származó IgG már alacsony koncentrációban is nagymértékű gátlást fejtett ki. Fő biokémiai hatását a Ca2+ által kiváltott aktiváció gátlásán keresztül fejtette ki. A betegnél alkalmazott eradikációs terápia sajnos csak részben volt sikeres. Négy hónappal az utolsó vérzéses komplikációt követően a beteg pulmonáris embóliával komplikált mélyvénás trombózist kapott. A végstádiumú vesebetegségben szenvedők esetében a hemosztázis zavara gyakori, mely vérzéses és trombotikus szövődményként egyaránt megnyilvánulhat. Az alvadási és fibrinolitikus faktorok vizsgálata segíthet felfedni az okokat, melyek ezen paradox helyzet hátterében állnak. Ennek érdekében a fibrin képződéshez és stabilizációjához nélkülözhetetlen komponenseket vizsgáltunk HDF- és HD kezelésben részesülő ESRD betegekben. A dialízis előtt mért fibrinogén, FXIII antigén koncentráció és FXIII aktivitás emelkedett értékeket mutatott. A betegekben zajló gyulladásos állapotok, melyet a CRP koncentrációk mérésével jellemeztünk kulcsfontosságúak voltak a fibrinogén koncentrációk esetén. A négy órán keresztül tartó HDF és HD kezelések alatt a fibrinogén koncentrációk és a FXIII szintek fokozatos emelkedést mutattak. Azonban az albuminra történő korrekciót követően már csak a FXIII szintek mutattak jelentős emelkedést a kezelések előrehaladtával. A két kezelési típus között nem találtunk szignifikáns különbséget. Ennek alapján elmondható, hogy ez ESRD betegekben megfigyelt emelkedett fibrinogén és FXIII szintek hozzájárulhatnak a fokozott trombózis rizikóhoz.
  • TételSzabadon hozzáférhető
    Kardiális miozin-aktivátorok szisztolés és diasztolés funkcióra kifejtett hatásainak vizsgálata in vitro és in vivo
    Ráduly , Arnold Péter; Borbély, Attila; Ráduly , Arnold Péter; Laki Kálmán doktori iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Kardiológiai Intézet::Klinikai Fiziológiai Tanszék
    A szívelégtelenség kialakulásában központi szerepet játszik a szívizomsejtek kontraktilitásának csökkenése. A hagyományos pozitív inotróp szerek növelik az intracelluláris kalciumszintet és a szívizom oxigénfogyasztását. Ezen kedvezőtlen hatások elkerülése céljából fejlesztették ki a miozin-aktivátor vegyületeket, melyek közvetlenül a miozin motor aktiválásán keresztül fokozzák a szívizom kontraktilitását. Ezen szerek diasztolés funkcióra kifejtett hatásai ugyanakkor nem kellőképpen tisztázottak. Munkánk során az első miozin-aktivátor, az omecamtiv mecarbil (OM) hatásainak vizsgálatát tűztük ki célul kutyából izolált szívizomsejtek kalcium tranzienseire és szarkomerhossz változásaira in vitro, illetve egy újabb vegyület, a danicamtiv hatásait vizsgáltuk in vivo patkánymodellben szívultrahang segítségével. In vitro vizsgálataink során igazoltuk, hogy az OM stimuláció hiányában is nagymértékben csökkenti a nyugalmi szarkomerhosszt, jelentősen megnyújtja a kontrakció időtartamát, lassítja a kontrakció és a relaxáció kinetikáját, ugyanakkor a kalcium tranzienst nem befolyásolja. In vivo kísérleteink során a danicamtiv jelentősen javította a bal kamra szisztolés funkcióját, azonban a szer jelenlétében nagymértékben megnyúlt a szisztolé időtartama, lassult a kontrakció kinetikája, megrövidült a diasztolé ideje és jelentősen romlott a diasztolés funkció. Eredményeink alapján a miozin-aktivátorok potensen fokozzák a bal kamra kontraktilis funkcióját, azonban a diasztolés diszfunkciót okozó hatásuk nem elhanyagolható (osztályhatás).
  • TételSzabadon hozzáférhető
    Az autológ haemopoetikus őssejttranszplantációt követő fertőzéses szövődmények, a megtapadási folyamat és a haemostatikus aktivitás vizsgálata
    Radnay, Zita Brigitta; Kiss, Attila; Radnay, Zita Brigitta; Laki Kálmán doktori iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Belgyógyászati Intézet; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Belgyógyászati Intézet::Hematológiai Tanszék
    A malignus hematológiai betegek esetén a potenciálisan gyógyulást eredményező HSCT folyamata során kiemelkedően fontos a fertőzéses szövődmények megelőzése, megfelelő időben kezdett terápiája. Már a HSCT előtti kezelések során szükséges a toxikus szerek mennyiségének figyelembe vétele a diffúz endothelium károsodás mérséklése és ezáltal a HSCT utáni, életet veszélyeztető thrombotikus szövődmények rizikójának csökkentése céljából. A fertőzések iránti fokozott fogékonyság és a kisebb MBL szint között néhány korábbi tanulmányban észlelt kapcsolat, kevésbé kifejezett a betegekben, akiknél az intenzív kemoterápia eredményeként a fagocita aktivitás károsodott. Az MBL szint és a fertőzések előfordulása, gyakorisága és ideje között nem találtunk jelentős összefüggést. A log MBL/CRP arány a HSCT-t követően kialakult első fertőzés idejével jól korrelált. A kisebb MBL koncentráció hajlamosíthat súlyosabb fertőzésekre a legyengült immunrendszerrel járó állapotban. A fertőzések előfordulása a HSCT utáni első évben a pre-engraftment időszakot követően, szignifikánsan különböző volt az MBL cut-off szint alapján szétválasztott betegcsoportokban. A kondícionálás előtti VWF szint a lymphomás és thrombocyta szám a myeloma multiplex betegek esetén a csontvelő regeneráció idején vizsgált paraméterekkel összefüggésben áll. Ez a kapcsolat jelezheti az arteriolákat illetve megakaryocytákat tartalmazó különálló csontvelői niche-kben elhelyezkedő és ott szabályozás alatt álló őssejteknek a klinikai jelentőségét. A kondícionálás előtt a thrombocyta szám, VWF és CRP érték meghatározása ajánlott a kezelés optimalizálásához és a HSCT lehetséges kockázatainak csökkentéséhez. Ezek a paraméterek összefüggenek a szisztémás gyulladással, az endothelium működési zavarral és a primer véralvadási rendszer aktivációjával. A HSCT folyamata során a VWF szint és aktivitás diagnosztikai értékének elemzéséhez további klinikai vizsgálatok szükségesek. A kezelőorvosoknak meg kell próbálni csökkenteni az endothel sérülés rizikótényezőit az összes HSCT-ben részesülő beteg esetén, melynek része az indukciós kezelések során alkalmazott májkárosító szerek minimalizálása is. The HSCT procedure can potentially result in the recovery of the malignant hematologic disease. Prevention of infectious complications, antimicrobial therapy started at right time during the course of HSCT are extremely important. It is required to take into consideration the amount of toxic agents during previous treatments before HSCT, to decrease the diffuse endothelial damage and the risk of post-HSCT, life-threatening thrombotic complications. The relationship between increased susceptibility to infections and low MBL levels was less pronounced in patients with suppression of phagocytic activity due to intensive chemotherapy. We could not find strong association between MBL level and incidence, frequency and time of infections. Log MBL/CRP ratio correlated well with the time of first infection following HSCT. Lower MBL concentration may predispose to severe infections in immunocompromised state. The occurrence of infections after the pre-engraftment period in the first posttransplant year was significantly different in patient groups separated by MBL cut-off level. The preconditioning VWF levels in lymphoma and platelet count in case of multiple myeloma patients were in correlation with the markers of bone marrow regeneration. These correlations might indicate the clinical significance of the stem cells, which are located and regulated by separate bone marrow niches containing arterioles and megakaryocytes. Determination of platelet count, VWF and CRP levels prior to conditioning is recommended to optimize the treatment and decrease the potential risks of HSCT. These parameters are associated with systemic inflammation, endothelial dysfunction and the activation of the primary hemostasis system. Evaluation of the diagnostic value of VWF level and activity during the course of HSCT needs further clinical examination. Clinicians should try to decrease the risk factors for endothelial damage in case of all patients undergo HSCT, partly by minimizing exposure to hepatotoxic agents during previous treatment courses.
  • TételSzabadon hozzáférhető
    A Rheopheresis kezelés angiológiai hatásainak tanulmányozása hyperviscositással szövődő diabeteses láb syndromában
    Gál, Kristóf; Soltész , Pál; Laki Kálmán doktori iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar
    Jelen kutatásunk célja volt, hogy egy új, szelektív terápiás aferezis technikának, a Rheopheresisnek hatásait tanulmányozzuk egy nehezen kezelhető, egészséget súlyosan károsító, magas prevalenciájú megbetegedésben, a hyperviscositással szövődő diabeteses láb syndromában. A kezelés egy kettős kaszkád membránfiltrációs eljárás, mely a vérviszkozitást fokozó paraméterek szűrésével (úgymint LDL, Lp(a), triglicerid, koleszterin, fibrinogén, α2 macroglobulin, vWF, IgM) képes javítani a microcirculatiot, normalizálni a haemorheológiai státuszt, így a kezelés egyéb kórképekben már sikeresen alkalmazásra került. Kutatásaink során jelentős klinikai sikereket értünk el a diabetes talaján kialakult alsó végtagi, gyógyhajlamot nem mutató, microvascularis károsodásból fakadó fekélyek, és a terápiarezisztens, progrediáló sensomotoros polyneuropathia terápiájában. A kezelések hatására a fekélyek szanálódtak, a neuropathiás panaszok mérséklődtek, a fájdalomcsillapító igények csökkentek, az idegi funkciók javultak. Klinikai eredményeink azonban túlmutattak a Rheopheresis már ismert hatásain, amely szükségessé tette a Rheopheresis kezelés hatásainak széleskörűbb feltérképezését. A kutatás érdekében in vitro HUVEC sejtmodellt hoztunk létre, amelyen az intravascularis hyperglicaemiát szimulálva vizsgáltuk az endothel sejtekben végbemenő inflammációs folyamatokat és az antioxidáns státusz változását. A kísérlet során egyetlen modellen, összefüggéseiben írtuk le a diabetes indukálta endothelialis inflammációt, az extrém hyperglicaemia hatására végbemenő prooxidáns folyamatokat és kóros vascularis mediátorok felszabadulását. In vitro vizsgálataink segítségével olyan biokémiai paraméterek és markerek kerültek meghatározásra, melyekkel a Rheopheresis kezelés hatásait monitorozni tudtuk. A Rheopheresis kezelés hatásvizsgálata során a már ismert, viscositást normalizáló hatásokon túl, a gyulladásos citokinek (Il-6, Il-8, TNF-α) jelentős csökkenését tapasztaltuk, ezáltal bizonyítottuk a Rheopheresis antiinflammatorikus hatását, igazoltuk a kezelés jótékony hatásait a kórosan felszabaduló vascularis mediátorokra (ET-1 TXB-2) és komplett cisztein pool analízisünkkel validáltuk a kezelés antioxidáns hatásait. A káros proteinek filtrációjával az extracelluláris térben található teljes és szabad cisztein, illetve total homocisztein szint csökkent, míg a gamma-glutamil-cisztein koncentráció emelkedett. Mindezen változások az antioxidáns státusz javulását indikálják.
  • TételSzabadon hozzáférhető
    Celluláris XIII-as faktor trombocitákban és makrofág eredetű habos sejtekben
    Somodi, Laura; Muszbek, László; Laki Kálmán Doktori Iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Laboratóriumi Medicina Intézet::Klinikai Laboratóriumi Kutató Tanszék
    A véralvadás XIII-as faktorának A alegysége (FXIII-A), egy potenciális transzglutamináz, mely a plazma mellett bizonyos sejtek citoplazmájában is megtalálható (celluláris FXIII; cFXIII). A trombociták különösen nagy mennyiségben tartalmazzák (az összfehérje tartalom 3%-a). A konvulxin (CVX)+trombin aktiváció hatására az FXIII-A a membrán felszínére kerül. A monociták és az ateroszklerotikus plakkokban is megjelenő makrofágok szintén tartalmaznak FXIII-A-t. Célul tűztük ki, hogy megvizsgáljuk az FXIII-A jelenlétét trombociták és trombocita eredetű mikropartikulák felszínén, valamint a makrofág eredetű habos sejtekben kvantitatív és kvalitatív módszerekkel. A CVX+trombin által kiváltott receptor mediálta aktiváció a trombocitáknak és a trombocita eredetű mikropartikulának több mint 60%-ánál eredményezett cFXIII expozíciót. Elektronmikroszkópos vizsgálatokkal ép membrán struktúrájú és CD41a membrán glikoprotein jelölést nem mutató mikropartikulákat identifikáltunk. Mindkét típusú vezikula rendelkezett felszíni FXIII-A-val, ami nagyobb mennyiségben volt jelen a CD41a negatív partikulákon. A RhoA inhibitor, rozin szignifikánsan csökkentette a cFXIII transzlokációt. A nem-receptor mediálta aktiváció kiváltására használt Ca2+-ionofór jelentősen megemelte az intracelluláris Ca2+ koncentrációt, indukálta a foszfatidilszerin transzlokációját a trombociták és a vezikulák felszínére, de cFXIII felületi megjelenését nem tudta kiváltani. Eredményeink alapján elmondható, hogy az intracelluláris Ca2+ koncentráció emelkedése elegendő a foszfatidilszerin transzlokációjához a membrán belső rétegéből, míg a cFXIII trombocita citoplazmából történő felszíni expozíciójához receptor mediálta mechanizmus(ok) is szükségesek. A makrofág eredetű habos sejtek immunfluoreszcens mikroszkópos vizsgálata kimutatta, hogy az FXIII-A jelen van a makrofágok habos sejtekké való átalakulását követően is. ELISA és Western blot technikák segítségével azt találtuk, hogy a transzformáció megnövelte a sejtek cFXIII tartalmát. Ez a változás csak a makrofágokból származó habos sejtekre volt jellemző, a vaszkuláris simaizomsejtek habos sejtekké történő átalakulása nem járt FXIII-A expresszióval. Az FXIII-A nem csak intracellulárisan volt jelen a plakkban, de az extracelluláris kompartmentben is kimutatható volt. Ateroszklerotikus plakkokból készített szöveti metszetek FXIII-A és oxidált LDL kombinált festése azt mutatta, hogy az FXIII-A tartalmú makrofágok a plakkon belül is habos sejtekké alakulhatnak. Az izopeptid kötéseket specifikusan detektáló antitest segítségével, olyan térhálós fehérje szerkezetet tudtunk kimutatni a plakkban, melyek azt jelzik, hogy az FXIII-A aktív formában van jelen. Az FXIII-A tartalmú habos sejtek hozzájárulhatnak a lipid mag kialakulásához és a plakk struktúrájához. The A subunit of coagulation factor XIII (FXIII-A), a potential transglutaminase, which in addition to plasma, is also found in the cytoplasm of certain cells (cellular FXIII; cFXIII). Platelets represent a huge reservoir of cFXIII (3% of total protein content). As a result of convulxin (CVX)+thrombin activation, FXIII-A becomes translocated to the surface. Monocytes and macrophages present in atherosclerotic plaque, also contain FXIII-A. The aim of our study was to investigate the externalization of FXIII-A on platelets and platelet derived microparticles and evaluate the FXIII-A content of macrophage derived foam cells by quantitative and qualitative methods. Receptor mediated activation by CVX+thrombin exposed cFXIII to the surface of more than 60% of platelets and platelet derived microparticles. Electron microscopy revealed microparticles with preserved membrane structure and microparticles devoid of labeling for membrane glycoprotein CD41a. cFXIII was observed on both types of vesicles but was more abundant in the absence of CD41a. Rhosin, a RhoA inhibitor, significantly decreased cFXIII translocation. Non-receptor mediated activation of platelets by Ca2+-ionophore elevated intracellular Ca2+ concentration, induced the translocation of phosphatidylserine to the surface of platelets and vesicles, but failed to expose cFXIII. The elevation of intracellular Ca2+ concentration is sufficient for the translocation of phosphatidylserine from the internal layer of the membrane, while the translocation of cFXIII from the platelet cytoplasm requires additional receptor mediated mechanism(s). Immunofluorescent studies on macrophage derived foam cells demonstrated that FXIII-A is retained during the transformation of macrophages into foam cells. ELISA and Western blotting techniques revealed that the transformation elevated the intracellular FXIII-A content. This phenomenon seems specific for macrophage derived foam cells, the transformation of vascular smooth muscle cells into foam cells fails to induce the expression of FXIII-A. FXIII-A containing macrophages are abundant in the atherosclerotic plaque and FXIII-A is also present in the extracellular compartment. Cells showing combined staining for FXIII-A and oxidized LDL in tissue sections demonstrated that FXIII-A-containing macrophages within the atherosclerotic plaque are also transformed into foam cells. The protein cross-linking activity of FXIII-A in the plaque was demonstrated using an antibody labeling the iso-peptide bonds. FXIII-A containing foam cells may contribute to the formation of lipid core and the plaque structurization.
  • TételSzabadon hozzáférhető
    A kénhidrogén hatása az érelmeszesedéses plakkok hemoglobin-lipid interakcióira
    Potor, László; Balla , József; Potor, László; Laki Kálmán doktori iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Belgyógyászati Intézet::Nephrológiai Tanszék
    A lipidek akkumulációja és oxidációja az érfalban az érelmeszesedés kialakulásának fő induktora. A lipidperoxidáció hatására az atheroszklerótikus érszakaszban a vasa vasorum felől kis erek nőnek be a zsíros plakkok belsejébe. Ezen kis erek endotél sejtrétege a citotoxikus lipidperoxidációs termékekkel érintkezve felszakad, az erekben lévő VVT-ék a plakk belsejébe jutnak, így hozva létre a komplikált érelmeszesedéses léziókat. A vörösvértestek az oxidált lipidekkel érintkezve lizálnak, A kiszabaduló Hb ferrylHb-á oxidálódik. A ferrylHb mind az α, mind a β globin láncán gyököket tartalmaznak, amik egymással kovalensen összeködődve globin dimereket, tetramereket és multimereket alkotnak. A ferrylHb pro-inflammatóriukus hatása mellett az endotél sejtek monolayerének felszakadását is okozza. Az H2S az endogén gáztranszmitterek legújabban felfedezett tagja. Számos, élettani szempontból jelentős folyamatok szabályozásában vesz részt. Gyógyászati szempontból nézve a kénhidrogént szabályozott körülmények között stabilan, hosszan és alacsony fiziológiai koncentrációban kibocsájtó gyógyszermolekulák ígéretesnek tűnnek a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának megakadályozásában, illetve kezelésében. A doktori disszertáció alapját képező tanulmány első felében modelleztük a ferrylHb kialakulásának körülményeit. Megállapítottuk, hogy a ferrylHb az LDL oxidációján keresztül képes oxidatív stresszt, illetve sejtpusztulást előidézni az EC sejteknek. Továbbá azt is kimutattuk, hogy a ferrylHb az EC sejtek konfluens rétegét felszakítja. Kutatásom második részében bemutattuk, hogy a kénhidrogén termelésért felelős CSE enzim expressziója megnő humán aterómában, illetve atherogén diétán tartott ApoE-/- egerek aortájában. Kimutattuk, hogy a kénhidrogén in vitro és in vivo is gátolja a lipidek peroxidációját. Bemutattuk, hogy a kénhidrogén gátolja az érelmeszesedést atherogén diétán tartott ApoE-/- egerekben, míg a CSE enzim farmakológiai gátlása a plakk képződés progresszióját növeli. Bebizonyítottuk, hogy a ferrylHb képződését a H2S gátolja. Továbbá, kimutattuk, hogy a H2S megakadályozta a ferrylHb indukálta EC sejtek sejtrétegének felszakadását. Összegzésképpen elmondható, hogy a ferrylHb az érelmeszesedés progresszóját gyorsítja, míg a kénhidrogént kibocsájtó molekulák a ferrylHb hatásának és kialakulásának gátlásán keresztül atheroprotektív hatással bír.
  • TételCsak a leíró adatok érhetők el
    Szívelégtelenségben szenvedő betegek kardiovaszkuláris autonóm regulációjának vizsgálata
    Urbancsek, Réka; Rudas, László; Laki Kálmán Doktori Iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Kardiológiai Intézet::Kardiológiai Tanszék
    A szívelégtelenség egy komplex kórkép, mely számos kardiovaszkuláris betegség, különböző etiológiájú folyamat klinikai végpontjának tekinthető; Magyarországon és világszerte is az egyik vezető halálok. A szívelégtelenség egy hyperadrenerg állapot, melyben a szimpatikus aktivitás közismerten, rendellenes módon fokozódik, a kardiovagalis szabályozás beszűkül. A szívelégtelenség súlyos kamrafunkció és kontraktilitás csökkenéssel járó formáját (= HFrEF) évtizedek óta vizsgáljuk, a mérsékelt kamrafunkció csökkenéssel járó szívelégtelen betegcsoportról (= HFmrEF) azonban a szimpatikus idegrendszeri aktivitás és autonóm reguláció tekintetében nem áll rendelkezésünkre elegendő információ. A kardiovagálisnak is nevezett paraszimpatikus válaszok (RRI változások) a szisztolés vérnyomás változásával mutatnak szoros összefüggést. A szimpatikus aktivitás vizsgálatára több vizsgálati módszer is létezik, azonban a rövid távú szimpatikus aktivitásváltozás, illetve a reflex válaszok megfigyelését kizárólag a szimpatikus izom idegaktivitás (MSNA) vizsgálata teszi lehetővé. A szimpatikus válaszok (MSNA változások) a diasztolés nyomás változásával mutatják a legszorosabb összefüggést. Vizsgálataink a HFrEF és HFmrEF csoportok MSNA jellemzőire irányultak, különös figyelemmel az MSNA baroreflex regulációjára. Kutatásunk egyik elsődleges célja volt a szimpatikus aktivitás meghatározása a HFmrEF betegcsoportban, az eredmények összevetése a HFrEF és egészséges alanyokban mért adatokkal. Célul tűztük ki annak a vizsgálatát, hogy a szívelégtelenség HFmrEF és HFrEF csoportjaiban a szimpatikus aktivitás miképp függ össze a betegek demográfiai, klinikai súlyossági, laboratóriumi és non invazív úton meghatározott jellemzőivel. Ugyancsak vizsgálni kívántuk az összefüggéseket a fizikai terhelhetőséget jelző 6 perces járástávolsággal. Vizsgálatunk további célkitűzése volt annak megállapítása, hogy az alapbetegség, azaz a szívelégtelenség iszkémiás vagy noniszkémiás volta milyen módon befolyásolja a szimpatikus aktivitást a vizsgált betegcsoportokban. További célunk volt a kardiovagális és szimpatikus baroreflex érzékenység meghatározhatóságának felmérése a szívelégtelen betegek és az egészséges alanyok körében ill. annak vizsgálata, hogy a különböző korrelációs határértékek és a lassú vezényelt légzés milyen hatással vannak a szimpatikus baroreflex érzékenységi indexek meghatározhatóságára.
  • TételSzabadon hozzáférhető
    Koraszülött gyermekek korrigáltan 1 és 2 éves kori pszichomotoros fejlődési jellegzetességei: prospektív kohorsz vizsgálat
    Szele, Anna Szabina; Nagy, Beáta Erika; Laki Kálmán Doktori Iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar
    A koraszülöttséget, mint az egyik leggyakoribb biológiai meghatározottságú rizikótényezőt tartjuk számon, mely a krónikus neonatális utóbetegségek mellett, számos, a későbbi életévek során megjelenő probléma forrása lehet. Kutatásunk célkitűzése volt a koraszülött gyermekek korrigáltan 1 és 2 éves kori pszichomotoros jellegzetességeinek a feltárása, a fejlődést befolyásoló tényezők vizsgálata, valamint az 1 éves kori fejlődésmutatók, a demográfiai, a perinatális, a neonatális és a szülői tényezők 2 éves kori fejlődésmutatókra gyakorolt prediktív erejének a megvizsgálása. Első vizsgálati szakaszunkban 213 gyermeket és szüleiket sikerült bevonnunk, második vizsgálati szakaszunkba az utánkövetés során 140 főt. A szülői kérdőívek mellett, a korrigáltan 1 éves kori fejlődésvizsgálatokat a Bayley-III Szűrőteszttel végeztük, a 2 éves kori fejlődésvizsgálat során a Bayley-III Diagnosztikai teszt (teljes tesztbattéria) került felvételre. Eredményeink szerint a legalacsonyabb értékű, fejlődési késés szempontjából kiugró Bayley-III skálák a receptív és expresszív kommunikáció, valamint a finommozgás skálák voltak. Mint fontos fejlődést befolyásoló tényezőt a szoptatást, a fogantatás tervezettségét és módját, az anya-gyermek kapcsolatot és egyes szocio-demográfiai faktorokat azonosítottuk. Prediktor változóink közül kiemelendő, hogy az 1 éves kori receptív és az expresszív kommunikációs készségek lényeges indikátornak bizonyultak a későbbi fejlődés előrejelzésében. Tapasztalataink és kutatási eredményeink alapján, az ELBW gyermekek körében korrigáltan 1 éves korban a Bayley-III Szűrőteszt változatának felvételét javasoljuk, korrigáltan 2 éves korban pedig a teljes tesztbattéria alkalmazását; VLBW és LBW gyermekek körében a korrigáltan 2 éves kori Szűrőteszt felvételét javasoljuk.
  • TételSzabadon hozzáférhető
    Szöveti- és keringő angiotenzin konvertáló enzimek szabályozása kardiovaszkuláris megbetegedésekben
    Bánhegyi, Viktor; Tóth, Attila; Laki Kálmán Doktori Iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Kardiológiai Intézet::Klinikai Fiziológiai Tanszék
    A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kiemelt jelentőséggel bír kardiovaszkuláris betegségek kialakulásában. A RAAS kóros aktivációja, illetve a következményes neurohumorális diszreguláció számos, népegészségügyi szempontból is jelentős szív- és érrendszeri kórkép kiindulópontját képezi. A RAAS modulálására irányuló eddigi gyógyszeres-klinikai erőfeszítéseink egyértelműen előremutatóak, az angiotenzin konvertáló enzim (ACE) gátló- és angiotenzin II 1-es típusú receptor I blokkoló (ARB) gyógyszerek által szív- és érrendszeri betegeink életkilátásait közép-és hosszútávon is növelni tudtuk. Az ACE gátlók és az ARB-k önálló vagy kombinált terápiás modalitásként az elsővonalbeli ajánlások között találhatóak kardiovaszkuláris megbetegedésekben. Az elmúlt évek kutatásai nyomán a kardiovaszkuláris patofiziológiai folyamatok hátterében álló ACE – angiotenzin II (ATII) – angiotenzin II 1-es típusú receptor I (ATRI) tengely mellett az angiotenzin konvertáló enzim 2 (ACE2) jelentősége is előtérbe került. Mindemellett a natriuretikus peptidekkel történő szabályozási lehetőség farmakológiai kiaknázása - neprilizin (NEP) gátlókkal és ARB-vel való kombinációban - szintén egyértelműen kedvező irányú hatásokat gyakorol kardiovaszkulárisan terhelt betegeink életkilátására. A SARS-CoV-2 kórokozó által kiváltott 2019-ben kezdődő és sajnos napjainkban is komoly egészségügyi problémákat okozó koronavírus pandémia (COVID-19) szintén összefüggést mutat a RAAS rendszerrel. Kísérleteinkben az ACE/ACE2 enzimek humán szövetekben való eloszlását, szabályozásuk mechanizmusait vizsgáltuk kardiovaszkuláris- és COVID-19 betegekben.
  • TételSzabadon hozzáférhető
    A HE4 új gyulladásos biomarker szerepének és bronchoepitheliális expressziójának vizsgálata cisztás fibrózisban
    Bene, Zsolt; Nagy, Béla; Laki Kálmán Doktori Iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Laboratóriumi Medicina Intézet
    A cisztás fibrózisos (CF) tüdőbetegség követésére jelenleg elérhető klinikai paraméterek korlátozott képességűek. Előzetes irodalmi adatok arra utalnak, hogy a cisztás fibrózisos tüdő epitheliális sejtjeiben fokozott a human epididymis protein 4 (HE4) expressziója. Munkacsoportunk elsőként vizsgálta a HE4 vérkoncentrációjának szerepét a CF-es légúti betegség követésében. A HE4 diagnosztikai erejének vizsgálata céljából CF-es betegek szérum HE4 koncentrációit összevetettük nem CF-es tüdőbetegek és nem tüdőbeteg egyének kontroll mintáival. A CF-es betegek esetén a HE4 értékeket korreláltattuk a FEV1%-kal és CRP értékekkel. Továbbá vizsgáltuk, hogy hogyan változik a HE4 koncentráció ivacaftor kezelés hatására, G551D mutációt hordozó CF-es betegek plazmamintáiban. In vitro vizsgálataink során pedig azt vizsgáltuk, hogy a CFTR funkció közvetlenül képes-e befolyásolni a HE4 expressziót CF-es bronchoepitheliális (CFBE) sejtkulturákban. F508del-CFTR-t, illetve vad típusú CFTR-t (wt-CFTR) expresszáló CFBE 41o- sejtek felülúszójában megmértük a HE4 koncentrációt lumacaftor/ivacaftor vagy tezacaftor/ivacaftor kezelést követően. A sejtek HE4 expresszióját CFTR aktivátor Forskolin/IBMX, valamint a CFTR működését gátló CFTRinh172 adását követően is vizsgáltuk. Ezen molekuláknak a CFTR funkcióra gyakorolt hatását a kloridáram mérése révén patch clamp technikával ellenőriztük. A HE4 expresszió változása mellett az interleukin-6 (IL-6) szintet is követtük különböző időtartamig TNF-α-val stimulált CFBE 41o- sejtekben. Az NF-κB útvonal aktiválódásának igazolására a p65 alegység nukleáris transzlokációját vizsgáltuk immunfluoreszcens mikroszkóppal, illetve immunoassay módszerrel meghatároztuk az IL-6 koncentrációt a felülúszóban az NF-κB útvonalat gátló BAY 11-7082, valamint a CFTR modulátorok jelenlétében és hiányában. Vizsgálataink során a HE4 erős diagnosztikai képessége mutatkozott, főként a CF-es és a nem tüdőbeteg egészséges kontroll összehasonlításakor. A HE4 szérumkoncentrációja szoros összefüggést mutatott a CF-es tüdőbetegség súlyosságával. Az ivacaftor kezelés szignifikánsan csökkentette a plazma HE4 koncentrációt a CF-es betegekben, ráadásul a csökkenés mértéke korrelált a légzésfunkció javulásával. In vitro vizsgálataink során a CFTR modulátorok a F508del-CFTR CFBE 41o- sejtekben részlegesen helyreállították a kóros CFTR funkciót, és ez csökkent HE4 koncentrációhoz vezetett, ami megközelítette a wt-CFTR sejtek HE4 szintjét. A CFTR inhibitor emelkedett, míg a Forskolin/IBMX csökkent HE4 expressziót váltott ki a sejtkulturákban. Az NF-κB útvonal kiindulási és TNF-α-val stimulált aktivitás szintje sokkal nagyobb mértékű volt a F508del-CFTR CFBE 41o- sejtekben a wt-CFTR sejtekhez képest. A CFTR modulátorok jelenlétében az alacsonyabb p65 nukleáris pozitivitás és IL-6 szint az NF-κB útvonal aktiválódás jelentős csökkenését jelezte. Végül a TNF-α fokozta a HE4 expressziót emelkedett IL-6 szinttel együtt, és mindkét fehérje szintje mérséklődött az NF-κB útvonal inhibitor és a CFTR modulátorok kombinált adása által. Következésképpen a HE4 vérkoncentrációja a CF-es légúti gyulladás egyik specifikus markerének mondható, mely jól korrelál a CF-es tüdőbetegség súlyosságával, és alkalmas lehet CFTR modulátor kezelések monitorozására klinikai vizsgálatokban és a mindennapi betegellátás során is. In vitro vizsgálatink alapján a CFTR diszfunkció az NF-kB útvonalon keresztül vezet fokozott HE4 termelődéshez a CFBE sejtekben.