Szociálpolitikai modellváltozások Magyarországon a 2010 utáni kormányzás tükrében
Absztrakt
Jelen szakdolgozat a 2010 utáni kormányváltás által eszközölt szociálpolitikai változásokat hivatott elemezni és értelmezni. A tanulmány célja annak vizsgálata, hogy az Esping-Andersen általi tipizálás tükrében hagyományosan konzervatív modellünkhöz képest, történt-e valamilyen elmozdulás az elmúlt tizenkét évben. Módszertanát tekintve a dolgozat egy összehasonlító elemzés, amely során a 2010 után kormány törvénykezéseit, és szociálpolitikai elveit vetem össze az Andersen által ismertetett hagyományos modellekkel. Célom annak megismerése, hogy a közelmúlt kormányrendeletei, hogyan hatottak kapitalista berendezkedésünkre, a hagyományos keynesi jóléti államunk szerepére, illetve viszonyunkra az Európai Szociális Modellel. Dolgozatom konklúziója az, hogy a magyar szociálpolitikai rendszer az új kormány által deklarált törvényeknek és elveknek köszönhetően az európai szociálpolitikai palettán jobbra tolódott, rendszerünk pedig liberalizálódott.