Párkapcsolati elégedettség összefüggései az énképpel, tesképpel és a diádikus megküzdéssel

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A párkapcsolati elégedettség töretlenül népszerű kutatási téma, hiszen a kérdéskör vizsgálata számos potenciális befolyásoló tényezőt jelenthet. A párkapcsolati elégedettség iránti érdeklődés és annak mélyebb kutatása emellett abból a meggyőződésből fakad, hogy előre jelezheti, hogy egy romantikus kapcsolat fennmarad-e vagy feloszlik (Berscheid, Regan, 2005). Kutatásom célja az volt, hogy feltárjam a fiatal felnőttek (18 – 30 év) párkapcsolati elégedettségnek összefüggéseit az énképpel, testképpel és a diádikus megküzdésük minőségével. Dolgozatom első felében, a szakirodalmi részben ismertetésre került a párkapcsolat fogalma és annak befolyásoló tényezői, illetve az elégedettség témaköre is. Dolgozatomban kiéleztem a fiatal felnőttek párkapcsolati elégedettségére vonatkozó tényezőket a vizsgált aspektusokból, ami az énkép, testkép és diádikus megküzdés fogalmát jelentik. A felsorolt tényezők összefüggései ismertetésre kerülnek. Ezt követően bemutatom az általam készített vizsgálatot, annak eredményeit és ezekből levont következtetéseimet.

Leírás
Kulcsszavak
Párkapcsolati elégedettség, Énkép, Diádikus megküzdés
Forrás