"...a témaválasztástól a szereplőkön keresztül egészen a stílusig és a megszólaltatásig egy sajátos, valóság feletti, önmagában egységes költészet ez, ami ugyanakkor mégis kifejezi - sőt jobban, sűrítettebben fejezi ki azt a világot, amit megítél, ami ellen tragikus pátosszal tiltakozik. Nem életképek ezek, nem az életből vett pillanatfelvételek, hanem az élet elemeiből alkotott, sűrített példázatok, amelyek éppen ezért nyugodtan hagyhatják maguk mögött a valóságot, léphetnek túl annak határán a képzelet világába. Ott már megszólalhatnak a halottak, és kimondhatják a közösség véleményét, a történet tanulságát, ott már szólhatnak a szereplők a stífusnak olyan magasában, amire az ember csak legjobb pillanataiban tud felemelkedni." /Vargyas Lajos/