Az Emberi Jogok Európai Egyezménye által biztosított jogvédelmi mechanizmus

Dátum
2007-11-19T11:06:26Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom témájaként az Emberi Jogok Európai Egyezménye által biztosított jogvédelmi mechanizmust választottam, azaz a strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróság működését mutattam be. Mivel az Egyezmény 1953-as hatálybalépése óta több alkalommal is módosítottak a jogvédelmi mechanizmus rendszerén, ezért a dolgozatomat én is három szerkezeti egységre bontottam: Az első részben röviden felvázoltam azt a történelmi hátteret, amely az Egyezmény elfogadásához vezetett, majd ismertettem a kezdeti háromszintű eljárási rendszert, mely egészen 1998-ig működött. Emellett bemutattam az egyéni panaszjog intézményét. A második részben tértem ki a jelenleg is hatályos rendszer részletes ismertetésére, amelyet a 11. Kiegészítő Jegyzőkönyv alakított ki. Itt vázoltam fel az Európai Emberi Jogi Bíróság szervezeti működését, illetve eljárási mechanizmusának menetét, valamint foglalkoztam a rendszerrel szemben támasztott kritikákkal is. Végül dolgozatomat - a harmadik szerkezeti egységben - az elfogadásra váró 14. Kiegészítő Jegyzőkönyv által kidolgozott változtatások ismertetésével zártam, kitérve arra, hogy mennyiben fognak ezek a reformok megfelelni a rendszerrel szemben támasztott kritikáknak.

Leírás
Kulcsszavak
Emberi Jogok Európai Egyezménye
Forrás