A XX. század magyar szépprózájának mindmáig Móricz Zsigmond a legnagyobb képviselője. Jelentősége a regény- és novellairodalomban csaknem olyan méretű és olyan hatású, mint Adyé a költészetben. Elbeszélő művészete mellett a hazai drámairodalom megújítója, legjelentékenyebb publicistáink egyike, és egész mellékesen, költőként a legjobb magyar gyermekversek szerzői közé tartozik. Lassan érlelődő művész volt, harmincéves koráig kereste magát, mondanivalóit, kifejezőkészletét. De attól kezdve, hogy a Hét krajcár novelláskötetével (1909), majd Sárarany című regényével (1911) belerobbant az irodalomba, nemcsak elismert nagy jelentőségű író, de központi alakja a magyar szépprózának, aki hamarosan túlemelkedik a körülötte keletkező indulatos vitákon, és rendkívüli tehetségét, ábrázolókészségét és hatását kezdeti ellenfelei is kénytelenek elismerni. (mek.iif.hu nyomán) Lassan érlelődő művész volt, harmincéves koráig kereste magát, mondanivalóit, kifejezőkészletét. De attól kezdve, hogy a Hét krajcár novelláskötetével (1909), majd Sárarany című regényével (1911) belerobbant az irodalomba, nemcsak elismert nagy jelentőségű író, de központi alakja a magyar szépprózának, aki hamarosan túlemelkedik a körülötte keletkező indulatos vitákon, és rendkívüli tehetségét, ábrázolókészségét és hatását kezdeti ellenfelei is kénytelenek elismerni. (mek.iif.hu nyomán)