"Amikor a skót nadrágomban megjelentem az Árpád utcában, a fiúk röhögőgörcsöt kaptak, hiába mutattam nekik, hogy ez nadrág, csak szoknyának látszik, és igenis össze van varrva a lábam között. Ráadásul nekem tetszett a skót nadrág, de aztán csak otthon hordtam, s ha valamelyik barátomat vártam, felhúztam az egyenklottgatyámat."Folyton be akartam kerülni a csapatba, mégis mindig kilógtam. Még ma is bennem él a naiv gyerek, a lázadó kamasz. Látom a református parókiát, az iskolát és a pesti Ráday, majd a vecsési Árpád utcát, ahol felnőttem.A lányok, az asszonyok szerettek, és viszontszerettem őket. Aztán mást vártak, mást kaptam: boldogan meg botrányosan éltünk. Mindig jött egy új Nauszikaa, aki rendbe tette a zavaros hullámokból éppen partra tántorgó figurámat.Joggal mondta a könyv egyik hősnője: "Most döntsd el, hogy kisfiú vagy, vagy nagyfiú!" Még ötvenévesen sem tudom.