Az egészségügy a modern társadalmak egyik legfontosabb elosztórendszere. Az általános felértékelődése ellenére azonban az egészségügyben nehéz sikereket elérni és nem meglepő módon számos országban az egészségügy állandó elégedetlenség és konfliktusok forrása. Elégedetlenek a betegek, mert nem kapnak megfelelő szolgáltatást a pénzükért, békétlenek az ellátók, mert nem javultak a munkakörülmények és a bérek továbbra sem az elvárt értékhierarchiának felelnek meg, ugyanakkor a politika is elégedetlen, mert az előkészített reformoknak nincs megfelelő politikai nyereségük, a folyamat pedig mindinkább csak egyre többe kerül. Dolgozatom szerkezetét tekintve hat nagyobb lélegzetvételű egységre tagolódik. A bevezetőt követő rész az egészségügy piacának sajátosságaival foglalkozik, melyben sorra veszem az egészségügyi szolgáltatások körében előforduló piaci kudarcokat, valamint a kormányzati kudarcok magyarázatára szolgáló közösségi döntéselméleteket, kiemelt figyelmet fordítva a közösségi és egyéni hasznosság viszonyának e szektorban való megjelenésére. A harmadik fejezet területi-szervezetigazgatási aspektusból közelít a téma felé, és a közjószágnak tekintett egészségügyi rendszer pénzügyi szempontból is hatékony megszervezésének, a centralizáció-decentralizáció kérdéskörének érveit tekinti át, pro és kontra. Ennek a kérdésnek a körbejárását a Semmelweis Terv keretében folyamatban lévő ún. nagytérségi modell kialakításának elméleti megalapozása érdekében tartottam szükségesnek. A negyedik részben felvázolom az egészségügyi rendszer pénzügyi finanszírozása során alkalmazott technikákat, eszközöket hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Az ötödik rész a magyar egészségügy jogtörténeti fejlődését követően már kifejezetten a jelenlegi finanszírozásra és szabályozásra koncentrál, amit a fejezet végén egy rövid kitekintéssel helyezek a közép-kelet európai országokkal összehasonlítva nemzetközi kontextusba. A hatodik rész a paradigmaváltás szükségességét hangsúlyozza.