Szoftverjogok az operációsrendszerek használatánál 2015-ben
Absztrakt
Leginkább a XXI. századbeli, aktuális jogrendszerrel foglalkoztam. A pillanatnyilag
hatályban lévő szerzői jog bevezetése szerint: „a technikai fejlődéssel lépést tartó, korszerű
szerzői jogi szabályozás meghatározó szerepet tölt be a szellemi alkotás ösztönzésében, a
nemzeti és az egyetemes kultúra értékeinek megóvásában; egyensúlyt teremt és tart fenn a
szerzők és más jogosultak, valamint a felhasználók és a széles közönség érdekei között,
tekintettel az oktatás, a művelődés, a tudományos kutatás és a szabad információhoz jutás
igényeire is; gondoskodik továbbá a szerzői jog és a kapcsolódó jogok széles körű, hatékony
érvényesüléséről.”1
Az emberekkel meg kell értetni azt, hogy a szabad információ áramlása nem ugyanaz,
mint a műalkotásokhoz való szabad hozzáférés joga. Napjainkban ez a probléma általánossá
vált a technikai áttöréseknek és az internet villámszerű fejlődésének köszönhetően. Ez a
fejlődés nem csak a felhasználók számára jelent előnyt, hanem a szerzőknek is, mivel
könnyebben és egyszerűbben tudják a nyilvánosságra hozni az alkotásokat.
A dolgozat célja, hogy kutatásommal bebizonyítsam a következő hipotéziseim:
Az emberek nincsenek tisztában az illegális szoftverhasználat jogi
következményeivel.
A felhasználók operációsrendszerekről szóló tudása hiányos.
A leggyakoribb fizetős operációsrendszer napjainkban Magyarországon
valamelyik Microsoft Windows termék.
1 A szerzői jogról szóló 1999. évi XXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) preambuluma.
5
A felhasználók nem ismerik az ingyenes operációsrendszereket.
A dolgozatom első részében szeretném bemutatni a legfontosabb definíciókat és magát az
elméleti hátterét a szoftvereknek és azok jogi oldalának.
A második fejezetben szeretném bemutatni a szerző és szoftverjogok, valamint az
ingyenes és fizetős operációsrendszerek történeti fejlődését. Ebből láthatóvá válik az az
általam is csodált komplexitás kialakulása, ami igen rövid idő alatt ment végbe.
A harmadik fejezetben a kutatás során kapott eredményeket szeretném ismertetni,
majd pedig levonni következtetéseim. Reményeim szerint hipotéziseimet sikerül
bebizonyítani.