A középiskolai oktatásban ma már egy új, sajátos tulajdonságokkal bíró diákgeneráció, az úgynevezett Z generáció vesz részt. A Z generáció tagjai hozzávetőleg az 1995 és 2010 között született fiatalok, akik „digitális bennszülöttekként” nőttek fel. A számítógép, internet és okoseszközök használata számukra teljesen evidens. Ez a generáció az első igazán globális nemzedék, hiszen az online tér révén ugyanazok az információk nagyjából ugyanabban az időben jutnak el hozzájuk, függetlenül attól, hogy egy kis faluban vagy a világ másik felén élnek (Besenyei, 2016). Mindezen sajátosságok miatt a Z generáció nevelése és oktatása számos új kihívást jelent az iskolarendszer számára. A pedagógusok világszerte – így Magyarországon is – arról számolnak be, hogy a mai középiskolások motivációja alacsonyabb, figyelmük szétszórtabb, mint a korábbi generációké, és a hagyományos módszerek egyre kevésbé hatékonyak (Kövecsesné Gősi Viktória, 2010). Ugyanakkor a diákok oldaláról nézve sem könnyű a helyzet: ők maguk is küzdenek a digitális korban rájuk nehezedő információáradattal, az online és offline élettér összemosódásával és a növekvő mentális terhekkel. A téma időszerűségét mutatja, hogy a fiatalok lelki egészsége folyamatosan romlik, és míg globálisan minden hetedik, addig Magyarországon már minden ötödik fiatal küzd valamilyen mentális zavarral (Kárpáti, 2019). Mindezek ismeretében aktuális és fontos feladat feltárni, hogyan lehet eredményesen tanítani és nevelni a Z generációt a középiskolában. Jelen dolgozat célja, hogy átfogó képet nyújtson a Z generáció középiskolai oktatásának kihívásairól és lehetséges megoldásairól. A téma indoklása több tényezőre épül: egyrészt a generációk közötti kommunikációs és értékrendbeli szakadék egyre nagyobb a tanárok és diákok között (Bereczki, 2022), másrészt a COVID–19 pandémia és a digitális oktatás tovább élezte a hagyományos iskola és a digitális nemzedék közti ellentéteket. Összességében a dolgozat tudományos-elemző megközelítéssel igyekszik rávilágítani arra, hogy a Z generáció oktatása miért és hogyan kíván új szemléletmódot. Az eredmények rámutathatnak, hogy nem a mai fiatalok „rosszabbak” vagy „kevésbé alkalmasak” a tanulásra a korábbi generációknál, hanem egyszerűen mások, eltérő élményekkel és készségekkel (Steigervald, 2020). E különbségek megértése és elfogadása a pedagógusok részéről csökkentheti a kölcsönös frusztrációt, és utat nyithat a valódi megoldások keresése felé. A dolgozat végül javaslatokat fogalmaz meg a közoktatás szereplői számára, hogyan lehet a generációs szakadékot csökkenteni és a Z generáció oktatásának hatékonyságát növelni.