Online egészségfejlesztő program hatásosságának vizsgálata

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A helytelen egészségmagatartás, mint az egészségtelen táplálkozás, fizikai inaktivitás, stresszes életmód népegészségügyi jelentőséggel bírnak. Hiszen rizikófaktorai lehetnek számos megbetegedésnek, többek között a kardiovaszkuláris megbetegedéseknek (stroke, szívinfarktus), anyagcsere megbetegedéseknek (diabetes, metabolikus szindróma), sőt akár daganatos betegségeknek is. Ezek a kóros állapotok akár idő előtti halálozáshoz is vezethetnek. Úgy vélem a primer prevenció során ezeknek a megelőzhető tényezőknek a kivédésére kell még nagyobb hangsúly fektetni. Hiszen a jó szokások kialakítása mellett a már kialakult rossz egészségmagatartásnak a leküzdése által javítani lehet az emberek egészségi állapotát. Az egészséggel kapcsolatos ismeretek átadása által, az egészségnevelés során fokozni kell a tudatosságot, és kialakítani az egyéni készségeket. A hagyományos kommunikációs és információs technológiák mellett egyre nagyobb teret élvez az internet, és azon belül is nő a közösségi médiák szerepe. Az online térben történő egészségfejlesztés számos lehetőséget kínál. Egyre több ember számára hozzáférhető, időbeli, földrajzi és pénzügyi előnyeik sem elhanyagolhatók és interaktív, ezáltal az egészségfejlesztési beavatkozás hatékonyságát és eredményességét növelhetik. A kutatásom célja volt, egy online egészségfejlesztő program megtervezése és megvalósítása. Ehhez a legtöbbet használt közösségi média felületet választottam, a Facebookot. A jelenlegi helyzetben a COVID-19 világjárvány miatt a személyes kontaktok elkerülése végett ez különösen alkalmas platform volt. Célom volt olyan általános információk, tanácsok átadása az egészség témájában, amelyek könnyen bárki számára megvalósíthatók. Célom volt továbbá felmérni mennyire hatásosan lehet mindezt kivitelezni. A program tematikáját tekintve szerepet kapott a megfelelő mennyiségű vízivás fontosságának népszerűsítése, a helyes táplálkozásra vonatkozó tanácsok megosztása, fizikai inaktivitás következményeinek bemutatása, táplálkozásegészségtani alapelvek ismertetése, és a stresszel való megküzdés. 2020. augusztus utolsó hetétől 41 fő önkéntes alapon vett részt a 4 hetes programban, őket a foglalkozások megkezdése előtt és a program után is felkértük egy kérdőív kitöltésére. Az adatelemzést az előtte-utána kérdőívekre adott válaszok összevetéséből végül 26 emberrel tudtuk elvégezni. 5 A táplálkozás alapelvek tekintetében nőtt az egészségtudásuk a részvevőknek. A mintapopuláció BMI átlagában nem volt szignifikáns eltérés. A kérdőívben az egészségi állapotra vonatkozó kérdéseknél (Patient Health Questionnaire és WHO-5 Well-Being Index), szignifikáns javulást kaptunk a feldolgozott adatok alapján. A résztvevők 85%-a tanult új dolgokat a program során és 19 ember hasznosnak vagy nagyon hasznosnak vélte a programot. Összességében úgy gondolom, van létjogosultsága az online térben történő egészségfejlesztésnek. Célcsoportspecifikus tartalmakkal lehet növelni egy program/kampány hatásosságát. A jövőben mindenképpen követéses vizsgálattal tanulmányozni kellene ezeknek az elektronikus beavatkozásoknak a hosszú távú hatásait az egyénre nézve.

Leírás
Kulcsszavak
egészségfejlesztés, prevenció, online egészségfejlesztés, fizikai aktivitás, intervenció
Forrás