A felszíni és felszín alatti vizek védelme nem csupán nemzeti érdek, hanem Európai Uniós követelmény is. A vízbázisok állapotának fenntartása, valamint a jó minőség elérése elengedhetetlen annak érdekében, hogy vizeink be tudják tölteni sokrétű funkciójukat a vízi ökoszisztémák fenntartásában, a lakosság ivóvízellátásában, valamint a különböző mezőgazdasági és ipari vízhasznosításokban. A környezetanalitika egyik legfontosabb feladata a vizek minőségének folyamatos monitorozása, mely a vízi élővilág és a humán egészségügy szempontjából is nagy jelentőségű és kiemelt részét képezi a gyakorlati vízvédelmi tevékenységeknek. Ezt a feladatot rutinszerűen hatósági és szolgáltató laboratóriumok végzik, a szervetlen komponensekre nézve elemanalitikai műszerek segítségével. A sorozatelemzésre alkalmas módszerek közül leggyakrabban ICP-OES, ICP-MS, valamint FAAS és GFAAS technikákkal történik a vizek elemanalízise. Az atomspektrometriai módszerek termékpalettáján 2011-ben új technikaként jelent meg a mikrohullámú gerjesztőforrást alkalmazó MP-AES műszer, mely applikációs lehetőségeit tekintve egyelőre keresi a helyét az elemanalitikai módszerek között. Diplomadolgozatomban azt vizsgáltam, hogy a rutinelemzésben régóta alkalmazott ICP-OES technikával összehasonlítva alkalmas lehet-e az MP-AES a vízanalitikai laboratóriumokban való szabvány szerinti analízisre. Mivel makroelemek tekintetében a kutatócsoportunkban már bizonyítást nyert, hogy a vízminták rutinelemzésére a mikrohullámú plazma technika megfelelő és költséghatékony alternatívát nyújt, így jelen munkában a mikroelemek tekintetében végeztem kísérleteket. A módszerfejlesztést a mérési paraméterek előre meghatározott szélsőértékek közötti szisztematikus változtatásával kezdtem. Standard oldatok segítségével állapítottam meg a vízmintákban várható nyomelemek koncentrációjának megfelelő mérési paramétereket és analitikai teljesítményjellemzőket. Mikroelemekre minőségtanúsított, felszín alatti referencia vízminta (BCR 610) mérésével kíséreltem meg bizonyítani a mérések visszavezethetőségét egy nemzetközileg bejegyzett standardra vonatkozóan. Eredményeim alapján elmondható, hogy míg az analitikai teljesítményjellemzők néhány kivétellel alátámasztották az MP-AES alkalmazhatóságát a mikroelemek mennyiségi meghatározására, addig a szisztematikusan finomhangolt paramétereken végzett elemzések sem eredményeztek elfogadási kritériumon belüli visszaméréseket a vizsgált elemekre nézve a referenciamintából. Az MP-AES technika makroelemek tekintetében költséghatékony, sorozatelemzésre alkalmas módszer lehet a vízanalitikai laboratóriumokban, azonban mikrokomponensek tekintetében nem felel meg a szabvány szerinti elvárásoknak.