Új perspektívák a coaching területén- fókuszban a mesterséges intelligencia
Absztrakt
Dolgozatomat négy fő szerkezeti egységre osztottam. Az első szerkezeti egységben a teljesség kedvéért foglalkoztam a coach és a coaching fogalmi meghatározásával, valamint kitértem a mesterséges intelligencia szabályzási hátterére is. A választott téma aktualitására a rövid történeti áttekintést elengedhetetlennek tartottam. A coaching eszközök bemutatásához számos platformmal és applikációval megismerkedtem és tapasztalataimat, benyomásaimat összegeztem. Annak érdekében, hogy a hipotézisemhez közelebb kerüljek zárt végű anonim kérdőívet készítettem, melynek eredményeit a harmadik szerkezeti egységben dolgoztam fel. A mesterséges intelligencia helyzete című fejeztemben átfogó következtetéseket vontam le, valamint az általam választott témához kapcsolódóan hasznosítható javaslatokat fogalmaztam meg.