Az 1868. évi népiskolai törvény végrehajtása: a népiskolai épületek és a hajdúszoboszlói polgári fiúiskola

Fájlok
Dátum
2019
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A népiskolai közoktatás tárgyában született 1868. évi XXXVIII. törvénycikk megalkotásának 150. évfordulója apropóján a törvény végrehajtásának építészeti vetületével, szorosabban a népiskolai épületekkel foglalkozik a tanulmány. A téma tárgyalásakor azonban fontos a törvény egyik megalkotójáról, a hajdúszoboszlói születésű Gönczy Pálról (1817–1892) is szót ejteni. Annál is inkább, mert ő készítette el azt a mintatervkönyvet 1870-ben, amely a korban építendő népiskolai épületekre vonatkozó építészeti-szakmai előírásokat tartalmazta, ugyanis a törvény végrehajtásának fontos eleme volt a szükséges épületállományról való gondoskodás. A tanulmányban e mintatervkönyvön kívül, annak hatásáról, majd az azt váltó későbbi mintatervekről is szó esik, egészen az 1920-as évek Klebelsberg-programjáig. A téma regionális vonatkozásait a Hajdúszoboszlón 1898-ban létrejött állami polgári fiúiskola története adja, a maga 1899-ben megépült épületével.

Leírás
Kulcsszavak
népiskolai épületek, népiskolai törvény, Hajdúszoboszló, Gönczy Pál
Forrás