A hevesi kistérség többcélú társulás szerepe a dél-hevesi térségben

Dátum
2010-06-07T08:08:06Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A Hevesi Kistérség Többcélú Társulásáról írott munkám során arra törekedtem, hogy bemutassam azt a több éves munkát, amelyet a kistérség önkormányzatai társulásuk során – a nehézségek ellenére is -elvégeztek. Az önkormányzatok, és a társulás munkaszervezete az elmúlt évek során kitart az egyenlőre lassú és kevésbé látványos fejlesztések mellett, és mindent megtesznek – megteszünk – a közös célunkért, azért, hogy a kistérségünk lehetőségei megnyíljanak, és gazdaságilag felzárkózó és vonzó kistérséggé váljunk. A Hevesi Kistérség Többcélú Társulása eddig is bizonyította az összefogás erejét, a közös gondok megoldására való törekvést, a térségi identitás, mint erőforrás létezését. Működésével segít megtalálni a települések kapcsolódási pontjait, a partnerség kialakítását, a problémák megnevezését, a lehetőségek módszeres feltárását, ezáltal a fejlődés fenntarthatóságát biztosítja. Véleményem szerint a kistérségek szerepének alakulását tekintve elmondható, hogy Magyarországon a kistérségi, városkörnyéki szint egyre fontosabb szerepet fog játszani a jövőben, mind a közigazgatásban, mind a településfejlesztésben. A közigazgatási funkciót illetően a település igazgatási feladatok a vonzáskörzetre történő további kiterjesztését látom célszerűnek, és a települések közötti együttműködés a társadalmi, szociális szolgáltatási funkcióknál erősödik, szélesedik tovább. A területfejlesztést tekintve a kistérségi szint kitüntetett jelentőségű a területi fejlettségbeli különbségek kiegyenlítésében.

Leírás
Kulcsszavak
Hevesi Kistérség, dél-hevesi térség, közigazgatás, kistérségek funkciói
Forrás