Legújabb, 1999-2000-ben írott verseit gyűjtötte össze kötetében Vasadi Péter. A költemények legfőbb jellemzője a szinte fokozhatatlan tömörség. A költő szinte már nem is sorokat, mondatokat, szintagmákat ír, hanem puszta szavakat állít egymás mellé, és ezek a szavak hol ütik, megsemmisítik, hol fölerősítik egymást, saját - költői - teret teremtenek a maguk számára, külön-külön is igen intenzív hatásokat csiholva ki az olvasóból. Éppen ennek következtében a legtöbb versnek legalább két olvasata van: egy reális, a közvetlen szójelentésre épülő, és egy metafizikai, sokszor teológiai, amely a szavak közt megteremtett erőterek üzenetét közvetíti (Fényerő; Szélrózsa; Zenemisztérium; Kancsal szózat; Világősz; Este stb.).