9639739014

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az 1956-os forradalom Magyarországot a XX. században páratlan világpolitikai szerephez juttatta. Ugyanakkor soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban az erőviszonyoktól, a nagyhatalmak között folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ. Békés Csaba kötete 1996-ban elsőként vizsgálta, elemezte és értékelte korábban hozzáférhetetlen, a döntéshozatal legfelső szintjén született források alapján az 1956-os magyarországi felkelés nemzetközi vonatkozásait, a nagyhatalmak reakcióit, valamint a forradalom hatását a világpolitikára. A könyv mára az ötvenhatos irodalom egyik legtöbbet idézett alapműve lett, és a hidegháború történetével foglalkozó újabb kutatások egyik meghatározó eredményeként tartják számon. A második kiadás jelentősen bővített szövegének megírásában a szerző a téma már legnagyobbrészt feltárt keleti és nyugati levéltári dokumentumaira, illetve az elmúlt tizenöt év hazai és nemzetközi kutatásaira támaszkodott. A második kiadás jelentősen bővített szövegének megírásában a szerző a téma már legnagyobbrészt feltárt keleti és nyugati levéltári dokumentumaira, illetve az elmúlt tizenöt év hazai és nemzetközi kutatásaira támaszkodott.

Leírás
Kulcsszavak
Jogtulajdonos
URL
Jelzet
Egyéb azonosító
Forrás
Támogatás
Gyűjtemények