Szakdolgozatom témájául az életközepi változás folyamatában megélt azon kettős, egymással párhuzamosan futó jelenség anyaszerepre gyakorolt hatását választottam, melyet a menopauzában lévő nők tapasztalnak biológiai változásként nőiségükben, változókorba lépve és emellett megváltozik anyai szerepük minősége, aktivitása, amikor fiatal felnőtt gyermekük elköltözik otthonról és önálló életet kezd. Érdeklődésem a téma iránt, nem kizárólag tudományos alapon nyugszik, hanem baráti, ügyfélköri-munka-kapcsolataimban, life coachként és saját magam is azt tapasztalom, hogy több szempontból komplex időszaknak tekinthető az anyák életében. Arra keresem a választ, hogy a nehézségek közepette, hogyan élik(/ték) meg ezt az időszakot a 40 évtől idősebb, középkorú nők, milyen az élettel való elégedettségük, milyen érzéseket tapasztalnak meg a felnőtt gyermekük elköltözésével, testi, lelki változásuk megtapasztalása mellett és a változásokat vajon építő erőforrásként, pozitív fejlődésként (középélet átmeneteként) vagy veszteségként könyvelik-e el (életközepi krízis). A középkorú emberek számára, a mai felgyorsult világban fellépő számos életvezetési, szociális és társadalmi probléma, melyek szinte láthatatlanul kúsznak be a hétköznapjaikba alakítva életüket (munkanélküliség, párkapcsolati problémák, válás, gyermeknevelés, idős hozzátartozó gondozása, stb.), komoly kihívást jelentenek, ugyanakkor kevés elérhető, segítő lehetőségben részesülnek, ahol elfogadó környezetben meghallgatják őket, tapasztalatot cserélhetnek, megoldási alternatívákat láthatnak, hogy könnyebben megbirkózhassanak a rájuk nehezedő teherrel. E társadalmi csoport, mely a gazdaság számára jelentős, aktív, alkotó és fogyasztói réteg és személyes érintettségem is motivált a téma részletesebb feltárására.