A kilencvenes évek eleji súlyos válságot követően a főáramba tartozó makroközgazdászok szinte egyöntetűen temették az ún. „svéd modellt”, a működő piacgazdaság és a bőkezű jóléti állam egykor sokak által csodált és irigyelt kombinációját. A XXI. század elején azonban Svédország és a többi észak-európai állam ismét kiváló értékelést a kap egyrészt a különböző versenyképességi indikátorok, másrészt a humán fejlettség jelzőszámai szerint is. Márpedig az állami újraelosztás mértéke az északi országokban, köztük is Svédországban a legmagasabb a fejlett államok körében. Ráadásul az aktív munkapiaci politikák révén fennmaradt a kiterjedt állami szerepvállalás a munka világában is. Eszerint Svédország ismét komoly intellektuális kihívást jelent a Washingtoni Konszenzusban megfogalmazódó alapvetéseknek? Vagy a svéd gazdaság működése alapvetően változott meg, és a harmadik utas kísérlet bukása után ma ismét normális piacgazdaság, néhány sajátos, az észak-európai országokra általában jellemző vonással? Az alábbi írásban e két lehetséges értelmezés mögött felsorakoztatható főbb makrogazdasági érveket mutatjuk be.