Az emberölés minősített esetei és privilegizált esete
Absztrakt
Dolgozatom témája az emberölés minősített esetei és privilegizált esete. A választásom azért erre a témára esett, mert olyan bűncselekményekről van szó, amelyek általam és a társadalom által is mélységesen elítélendők. Éppen ezért az élet elleni erőszakos bűncselekmények jellege, okai és megelőzési lehetőségeik mindig is a közvélemény érdeklődésének középpontjában álltak, hiszen az emberi életet, mint jogi tárgyat veszélyeztető életellenes bűncselekményeknek kifejezett a társadalmi veszélyességük. A média és a sajtó is sokat foglakozik az ilyen esetekkel, tehát a népesség lépten- nyomon találkozhat ilyen ügyekkel. Mindemelett pedig az egyik, ha nem a legsúlyos bűncselekményről beszélünk, hiszen az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, s annak elvétele egy visszafordíthatatlan folyamatot eredményez. Számos tényező befolyásolhatja az embert, hogy eljusson egy ilyen súlyos bűncselekmény elkövetéséig. E tényezőkre a szakdolgozatom érdemi részében kívánok kitérni. Számomra felfoghatatlan hogyan veheti rá magát egy személy arra, hogy emberöléshez folyamodjon, azonban a bírói gyakorlatban kitűnnek bizonyos esetek, amelyek tipikusnak tekinthetők. A téma sokszínűsége, a meghatározó bírói gyakorlat, illetve a számos bírósági határozat az, ami szintén felkeltette érdeklődésemet. A következőkben tehát ezekre tekintettel kívánom kifejteni a témámat. Elsőként röviden az emberölés alapesetét, majd pedig a különböző minősített eseteket és privilegizált esetet szeretném bemutatni részletesebben, illetve bírósági határozatokkal szemléltetve.